2026. június 8., hétfő - Medárd

Versenypiaci hírek

A zenés-táncos, valamint a szakmai rendezvények engedélyezését kéri a Magyar Turisztikai Program Alapítvány

2021-05-10 637

A frissen megalakult Alapítvány a tervezhetőség és a biztonságos újraindulás érdekében kéri, hogy 45%-os átoltottság mellett elindulhasson a kisebb volumenű üzleti események szervezése, az 5 milliós oltottsági fázis elérésekor pedig a kormány vonja vissza a zenés-táncos rendezvények jelenlegi tilalmát.

A Magyar Turisztikai Alapítvány (MTPA) alapvető célja a hazai kulturális és turisztikai jelentőségű rendezvények, fesztiválok, konferenciák, egyedi programok és nemzetközi sportesemények megvalósulását és fejlődését szolgáló feltételek elősegítése, támogatása. Az MTPA konkrét javaslatokkal kívánja támogatni a rendezvény szektor újraindulását; a Covid-19 vírussal összefüggő korlátozások enyhítésére vonatkozó javaslataikat Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő részére is eljuttatták.

Mint ismeretes, a négymillió beoltottat elérve a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára már lehetővé vált különféle ültetett rendezvények látogatása, ugyanakkor a zenés-táncos események tilalma továbbra is fennáll. Fontos lenne nem csak az ilyen jellegű rendezvények szervezői, de a gazdaság számos szereplője számára is, hogy lehetővé váljon a működés folytatása, tervezhető feltételek mellett készülhessenek az újraindulásra. Az élőzenei szektor legnagyobb problémáját jelenleg a bizonytalanság okozza, hiszen a nem ültetett koncertek engedélyezésének másnapján ezek nem tudnak újra indulni; előkészítésük és megszervezésük hetekbe telik. Ugyanez igaz a professzionális eseményekre is; ugyanakkor a rendezvényszektor érdemben hozzájárulhat a nemzetgazdasági teljesítmény felpörgetéséhez.

Éppen ezért lenne fontos egy olyan támpont megjelölése, melynek elérésekor a piaci szereplők készülni tudnak az újraindulásra. Az MTPA a fokozatosságot szem előtt tartva két lépcsőben javasolja a nyitást. A 4,5 milliós átoltottsági arányt elérve kérik a kormánytól a kisebb, max. 200 fős professzionális rendezvények (többek közt sajtótájékoztatók, céges továbbképzések, partnertalálkozók) engedélyezését. Az 50%-os átoltottsági arány elérését követően pedig azt, hogy megvalósulhassanak a zenés-táncos események, továbbá a kormány vonja vissza a professzionális rendezvényszervezésre vonatkozó korlátozásokat, lehetővé téve nagyobb konferenciák, vásárok, kiállítások, roadshow-k megrendezését is.

A jelenlegi dinamikus oltási ütemet alapul véve ez a szám heteken belül elérhető. A javasolt ütemezés nem jelentene túl gyors változást, ugyanakkor kellő felkészülési időt biztosítana a szakma számára az újrainduláshoz. Az Alapítvány arra is kitért, hogy amennyiben javaslatuk nincs összhangban az Operatív Törzs szakmai álláspontjával, úgy kérik azon mutató mihamarabbi megjelölését, amelynek teljesülése esetén a nem ültetett zenés-táncos, valamint a professzionális rendezvények megvalósítása lehetővé válik.

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője