2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

A zöld útlevelek kölcsönös elfogadásáról is egyeztetett Orbán Viktor Izraelben

2021-03-16 547

A közös együttműködés lehetőségeit vitatta meg a koronavírus-világjárvány kezelésének terén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfővel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben.

Közös sajtótájékoztatójukon Netanjahu elmondta, több ötlet napirendre került, köztük például a "zöld útlevelek", vagyis a koronavírus elleni beoltottságot bizonyító igazolványok elfogadása. Az izraeli kormányfő rámutatott, hogy Izrael már több országgal megegyezett a szabadabb utazást lehetővé tevő digitális immunitásigazolások kölcsönös elfogadásáról, és úgy vélte, fontos lenne Magyarországot és Csehországot is hozzáadni ehhez a körhöz.

A hármas csúcstalálkozón részletesen tárgyaltak arról is, miként vonhatnák be Magyarországot és Csehországot az Izraelben tervezett nemzetközi vakcinagyártásba.

Netanjahu nagyrabecsülését fejezte ki amiatt, hogy mindkét ország missziót nyitott Jeruzsálemben, és igaz barátokként segítenek Izraelnek a nemzetközi porondon is.

Korábbi beszámolóink szerint Izrael Görögországgal és Ciprussal is megállapodást kötött egymás vakcinaútlevelének elfogadásáról, ami lehetővé teszi, hogy a két ország beoltott polgárai korlátozások nélkül utazhassanak majd egymás között. Az akkori hírek szerint az országok között létesülő "zöldfolyosó" várhatóan április 1-ig nyílik meg.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője