2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

Rendhagyó díjátadóval zárult az idei Marketing Diamond Awards

2021-03-09 540

Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével című verseny.

A különös év igazán kreatív ötleteket kívánt meg, ami abból is jól látszik, hogy egészen újszerű projektekkel jelentkeztek a nevezők – így foglalható össze a hatodik Marketing Diamond Awards verseny eredménye. A megmérettetést a Magyar Marketing Szövetség azzal a céllal hívta életre, hogy megteremtse a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásainak legnagyobb hazai elismerését. A kiírásra 2020-ban korábban nem látott számú, 125 pályázat érkezett. A verseny történetében először az MMSZ egy ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs kampányokat.

Idén „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketing Nagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház pedig a Lounge Group különdíjában részesült.

A négy kiemelt nyertesnek a Lounge Group különdíjakat is felajánlott, szakmai előadások közül választhattak a legjobbak. A Kreatív Vonalak Kft. és a Billingo Technologies Zrt. Szabó Zsófia - a Lounge Group kutatási divízióvezetője – által tartott Kutatási projektszemlélet képzést választotta, míg a Klausz Social Group Kft. és a Móricz Zsigmond Színház az ügynökség Head of Digital szakértője, Kelemen Zsolt Socialmedia-tartalom és hirdetésmenedzsment kurzusa mellett döntött.

A díjátadó, a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel vendégek nélkül, szigorú biztonsági intézkedéseket betartva zajlott, és a Lounge Group videós stábja gondoskodott arról, hogy megörökítse a kétnapos eseményt. A gyémántdíjasoknak Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója, a fő- és különdíjasoknak pedig Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, és Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója adták át az elismeréseket.

A díjátadó megörökített pillanatai a Lounge Group weboldalán tekinthetők meg.

És végül öt fontos szám, amely pontosan leírja az idei verseny méreteit, és bepillantást is enged a kulisszák mögé.

Negyven

Egy ekkora verseny mögött komoly stáb áll: a 23 zsűritag – akik közül 12 visszatérő és 11 új –, a Magyar Marketing Szövetség kollégái, valamit a Lounge Group dedikált csapata. Így közel 40 ember dolgozott azon, hogy minden gördülékenyen menjen a megmérettetésen

Hatszáz

A beérkezett 125 pályázat összesen több mint 600 oldalt tett ki, a kéthetes zsűrizési folyamat alatt ezek alapján választották ki a díjazottakat.

Huszonnégy

A versenyről, pályázókról és a nyertesekről összesen 42 interjúalannyal 55 kisvideó készült, közel 24 órányi videonyersanyagból. A filmek megtekinthetők a Lounge Group weboldalán.

Tizenhat

A díjátadó a pandémia miatt a megszokottól eltérően alakult, hiszen vendégek nélkül, a járványügyi előírások miatt két napra bontva, félórás etapokban valósult meg. A díjazottak külön-külön kapták meg az elismeréseket, ezért az átadó összesen 16 órát vett igénybe.

Négy

Minden, a szakmai zsűri által eredményesnek ítélt pályázó bekerül a Diamond List-felsorolásba, valamint megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyét is. Az elmúlt években 4 olyan ügynökség is volt, amelyiknek több mint 10 gyémántdíjjal sikerült felkerülnie a listára.

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője