2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés és biztonság

Úgy véli, lehallgatják?

2024-11-13 3831

Ha valakinél felmerül a lehallgatás gyanúja, vagy csak szeretné biztonságban tudni magát, az irodáját, a vállalkozását vagy a családját, akkor egyszerűen fel kell keresnie az engedéllyel rendelkező információbiztonsággal foglalkozó cégeket – nyilatkozta az index.hu-nak Tóth Béla információbiztonsági szakember. Azt is elmondta, mi a menete a lehallgatásmentesítésnek, és hogy mit a legnehezebb leellenőriznie a cégeknek.

Bárki kérhet lehallgatásmentesítést

Mint a szakember elmondta, érdemes a törvényes utat járni, és kizárólag olyan cégekkel kerestetni lehallgatóeszközöket, amelyeknek hivatalos engedélye van erre a tevékenységre. Ezeket az engedélyeket a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal adja ki, amelynek a honlapján bárki számára elérhető minden olyan cég, amely rendelkezik haditechnikai szolgáltatási engedéllyel, a lehallgatókészülékek felderítése ugyanis haditechnikai szolgáltatásnak minősül. Egyes cégek emellett az Alkotmányvédelmi Hivatal tanúsítványával is rendelkeznek, így igazolva, hogy nem hordoznak nemzetbiztonsági kockázatot.

Ha valakinél felmerül a lehallgatás gyanúja, vagy csak szeretné biztonságban tudni magát, az irodáját, a vállalkozását vagy a családját, akkor egyszerűen fel kell keresnie ezeket az engedéllyel rendelkező információbiztonsággal foglalkozó cégeket

– hangsúlyozta Tóth Béla. Ezek a vállalkozások első körben szerződést kötnek a végzett tevékenységre, majd leegyeztetik az ügyféllel, milyen gyanú merült fel, és ha valóban találnak megfigyelőeszközöket, akkor arról is egyeztetnek, milyen eljárás szerint gyűjtsék be őket.

50 milliós katonai felszereléssel dolgoznak

Tóth Béla azt ajánlja, ne vegyen részt sok ember az ellenőrzésen, mert egyrészt zavarják a munkát, másrészt annál biztosabb lesz az átvizsgálás eredménye. Az információbiztonsági ellenőrzés alatt a szakemberek olyan aktív készülékeket keresnek, amelyek rádiófrekvenciás vagy egyéb más sugárzást bocsátanak ki. Megvizsgálják, van-e a 230 voltos hálózatra, a wifihálózatra vagy a telefonhálózatra telepítve olyan eszköz, amely megfigyelésre, lehallgatásra alkalmas, illetve hangrögzítésre képes.

Nagyon fontos, hogy minden felderítésről jegyzőkönyv is készül, aminek alapján a megrendelő visszakövetheti, mit, miért és hogyan végzett a biztonságtechnikai csapat. Emellett kockázatelemzést is végeznek, megnézik, milyen az adott objektum információbiztonság szempontjából, és elmondják, mit javasolnak, és milyen további teendőre van szükség.

A szakértő ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy bárki – akár a személyes ügyei miatt is – kérhet ellenőrzést, a vizsgálatok ára inkább a vállalkozásokhoz és a cégekhez van szabva.

Körülbelül 50-60 millió forintot érő felszereléssel dolgozunk, az ajánlatot pedig az átfésülni kívánt objektum alapterülete alapján számoljuk ki

– árulta el Tóth Béla, hozzátéve, hogy az autók átvizsgálása még ennél is bonyolultabb, ugyanis a járműveket teljesen szét kell szedni ahhoz, hogy minden részét leellenőrizzék. Ez, mint mondta, egy körülbelül 8-10 órás munka.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője