2026. február 23., hétfő - Alfréd

Üzleti hírszerzés és biztonság

Az Apple kitálalt, mely diplomatákat hackelte meg a Pegasus

2021-12-06 1054

Közel egy tucat Ugandában dolgozó amerikai diplomata iPhone-ját hackelték meg a Pegasus kémprogrammal, ez az első eset, amikor az NSO izraeli cég által létrehozott programot amerikai kormányzati célpontok ellen használták.

Az Apple tizenegy Ugandában dolgozó vagy a kelet-afrikai országot érintő ügyekkel foglalkozó amerikai diplomatát figyelmeztetett arra, hogy telefonjaikra behatolt a Pegasus - jelentette a Reuters és a Washington Post az ügyet ismerő névtelen forrásokra hivatkozva.

A hackelésre "az elmúlt néhány hónapban" került sor - írta a Reuters, hozzátéve, hogy a célba vett telefonok külföldi számokkal rendelkeztek. Az NSO, a Pegasus mögött álló cég azt állította, hogy a szoftver nem működik amerikai számmal rendelkező iPhone-okon.

Míg a külügyminisztérium és az Apple hivatalosan nem kommentálta a jelentést, az NSO közleményt adott ki, amelyben reagált a vádakra.

"A megkeresés beérkezését követően, és még a megfelelőségi szabályzatunk szerinti vizsgálat előtt úgy döntöttünk, hogy az állítások súlyossága miatt azonnal megszüntetjük az érintett ügyfelek hozzáférését a rendszerhez" - mondta Oded Hershkovitz, az NSO szóvivője.

Bár a vállalat nem kapott "semmilyen információt, sem telefonszámokat, sem pedig arra utaló jelet, hogy az NSO eszközeit használták volna ebben az ügyben", jelenleg készek "együttműködni minden illetékes kormányzati hatósággal, és a rendelkezésünkre álló teljes körű információt bemutatni" - tette hozzá Hershkovitz.

Az NSO szoros kapcsolatokat ápol az izraeli védelmi és hírszerzési szervezetekkel, és az izraeli védelmi minisztériumnak jóvá kell hagynia a termékeikre vonatkozó kiviteli engedélyeket. A múltban a vállalat ügyfelei közé tartozott Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Mexikó.

Az amerikai tisztségviselők célba vétele a szabályok súlyos megsértését jelentené - közölte pénteken közleményben Izrael washingtoni nagykövetsége.

"Az említetthez hasonló kibertermékeket felügyelik és engedélyezik a kormányoknak történő exportálást, kizárólag terrorizmus elleni küzdelemmel és súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos célokra" - mondta a nagykövetség szóvivője. "Az engedélyezési rendelkezések nagyon egyértelműek, és ha ezek az állítások igazak, akkor ez a rendelkezések súlyos megsértése".

Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsa közvetlenül nem kommentálta a vádakat, de pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy "nagyon aggódnak amiatt, hogy az NSO Group szoftveréhez hasonló kereskedelmi kémprogramok komoly kémelhárítási és biztonsági kockázatot jelentenek az amerikai személyek számára".

Ezért "a Biden-Harris-adminisztráció számos, ezen eszközök fejlesztésében és elterjesztésében részt vevő céget felvett a kereskedelmi minisztérium listájára" - tette hozzá az NSC. 

Az USA októberben a Pegasus leleplezéseire hivatkozva feketelistára tette az NSO-t. Az Apple azóta beperelte az NSO-t, hogy megakadályozza az eszközeikhez, szoftvereikhez vagy szolgáltatásaikhoz való hozzáférést.

I Forrás: computerworld.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Előrejelzéseket meghaladó stabil eredmények 2025-ben az Accornál

Előrejelzéseket meghaladó stabil eredmények 2025-ben az Accornál

More details
Soha nem látott nemzetközi és hazai előadói kör a Tudatos Nők Napján

Soha nem látott nemzetközi és hazai előadói kör a Tudatos Nők Napján

More details
Az építési engedélyek megugrása már az élénkülés előjele

Az építési engedélyek megugrása már az élénkülés előjele

More details
Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

More details
Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

More details
Miért vált a gyerekvállalás sok nő számára szorongássá?

Miért vált a gyerekvállalás sok nő számára szorongássá?

More details
Műegyetemi Állásbörze 2026: így csökkenthető az állásszorongás

Műegyetemi Állásbörze 2026: így csökkenthető az állásszorongás

More details
Elektronikus aláírás féláron az önkéntes kamarai tagoknak

Elektronikus aláírás féláron az önkéntes kamarai tagoknak

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője