2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Üzleti hírszerzés és biztonság

Teljesen átalakul a vállalati IT: a hardvert felfalja a felhő és a devops

2021-04-07 729

Tavaly lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalatok növekedési terveit támogató Xtend piacára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A tőzsdei jelenlét komoly lépés volt a cég életében, ami a növekedési terveket is egyértelműen meghatározta – mondta a Portfolio-nak Szekeres Viktor, az igazgatóság elnöke. Úgy látja, a számok meggyőzőek, de komoly fejlesztési és akvizíciós időszak előtt állnak, a pandémia miatt felgyorsult digitalizáció pedig egyértelműen folytatódni fog a következő időszakban is.

Eseménydús év áll a Gloster mögött: mi volt a legnagyobb kihívás az elmúlt hónapokban? Mi az, amiből a legtöbb tanulsággal szolgál hosszú távon?

Az eddigi legkeményebb, de legsikeresebb évünk volt 2020. A Covid első hullámának idején sikerült bevonnunk 1,1 milliárd forintnyi friss tőkét, tőzsdére léptünk, megvalósítottunk két akvizíciót, felhő-alapú vállalatirányítási rendszert vezettünk be, és még növekedtünk is.

Ennek meg is lett az eredménye, az év végéig 60 százalékot nőtt az árfolyam. Mi lettünk az „Év kibocsátója az Xtend piacon”, és egy IT szakmai zsűritől mi nyertük „Az év legsikeresebb ICT-cége” elismerést. Büszkék vagyunk mindkettőre, ezek pozitív visszajelzések a 2020-as eredményeinkre.

A projektek közül a legfontosabbak, hogy alig egy hónap alatt bevezettünk egy több ezer felhasználós VPN-rendszert, néhány hét alatt lecseréltünk egy nagy energiaszolgáltató szinkronizált határvédelmi rendszerét, és kiépítettünk egy magánkórházban egy teljes LAN-hálózatot. Arra is volt példa, hogy egy nagy irodaház-szolgáltató ügyfelünk a teljes IT-üzemeltetést ránk bízta.

A COVID tanulsága mindenki számára, hogy gyorsan kell tudni alkalmazkodni a változó környezethez és ebben az informatika ma már kihagyhatatlan eszköz.

Mi látszik az idei év terveiből? Hasonló kihívásokkal fog telni 2021 is?

Ha a múlt évet nézzük, azt látjuk, hogy tudtunk növekedni a hálózati üzletágban, a TMSI-akvizícióval elindult a kibervédelmi üzletágunk és a számok is azt támasztják alá, hogy jó döntés volt az intelligens épületek üzletágat kiszervezni egy külön cégbe. A legnagyobb növekedést az IT-szolgáltatások üzletág hozta, elsősorban a meglévő ügyfeleknél. Ez a terület 50 százalékot nőtt 2019-hez képest, és megvan rá az esély, hogy ez idén megismétlődik. Ez a legtöbb eredményt termelő üzletágunk, de szeretnénk még új service-szolgáltatásokkal is megjelenni.

Jelenleg 96 szakmai minősítése van a csapatunknak, ami egy elég komoly szám, csak 2020-ban 50 minősítést szereztek vagy újítottak meg a kollégák. Ezek jellemzően gyártói minősítések, például a Cisco, a Fortinet, a Sophos különféle megoldásaihoz, termékeihez kapcsolódnak.

Úgy is nézhetjük, hogy az elmúlt másfél év egyfajta felkészülés volt arra, ami most következik.  Az informatika leggyorsabban fejlődő területein tudunk akvizíciókat végrehajtani, és ezekből üzletágakat tudunk fejleszteni. Ezek a területek konkrétabban a felhőszolgáltatások, az üzleti digitalizáció, azon belül a mesterséges intelligencia, üzleti intelligencia, a big data. Ilyen akvizíciókra 2022 végéig akár 3 milliárd forintot is elkölthetünk és vannak ígéretes célpontok.A felhőszolgáltatás 15-20 százalékot növekszik évente, csak hazánkban ez már egy 75 milliárdos üzlet évente.

És ez már rég nemcsak egy másik ember számítógépe, hanem egy kifinomult fejlesztői környezet, amivel költséghatékonyan és rugalmasan megoldható az ügyfelek régóta vágyott digitális átállása. Azt szoktuk mondani, hogy a földi szerverei helyett senki nem láthatatlan, virtuális gépeket szeretne, hanem egyfajta felhasználói élményt. Gyors, mobiltelefonra optimalizált üzleti alkalmazásra vágynak a felhasználók, amelyekből pillanatok alatt döntéseket tudnak hozni.

Az elmúlt időszak fejlesztései mennyire köszönhetők annak, hogy a digitalizáció mindenhol villámgyorsan előretört a pandémia hatására?

Abszolút azt érezzük, hogy a digitalizáció legnagyobb katalizátora a pandémia. Az ügyfeleinknél is azt látjuk, hogy felgyorsultak a digitalizációs fejlesztések, de ezeknek a zöme már felhőalapú. Ennek szeretnénk megfelelni, szeretnénk felhőben és alkalmazásfejlesztésben erősíteni.

A 2020-as üzleti évet 2,3 milliárdos konszolidált árbevétel mellett 360 millió forintos EBIDTA-val zártuk. Pénzügyileg stabilak vagyunk, van elegendő készpénzünk és tartalékunk, stabil az ügyfélkörünk, nincsenek jelentős kintlévőségeink.


A teljes cikk: Teljesen átalakul a vállalati IT: a hardvert felfalja a felhő és a devops

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője