2026. július 2., csütörtök - Ottó

Üzleti hírszerzés és biztonság

Üzent a dél-koreai titkosszolgálat: Kim Dzsongun hackerei támadták a Pfizert, vakcina-titkokat akartak ellopni

2021-02-16 1103

Észak-koreai hackerek kibertámadást hajtottak végre abból a célból, hogy megszerezzék a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának technológiáját – írja a Bloomberg.

Az információt dél-koreai törvényhozók közölték újságírókkal a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülését követően titkosszolgálati információk alapján, azonban azt nem árulták el, hogy sikerrel jártak-e a hackerek.

A Microsoft még novemberben közölte, hogy Oroszországnak és Észak-Koreának dolgozó hackerek megpróbálták feltörni hét gyógyszergyártó cég adatbázisát. Észak-koreai hackerek emellett tavaly kibertámadást intéztek több olyan dél-koreai gyógyszergyártó vállalat ellen, amelyek a koronavírus elleni vakcina előállításán dolgoznak, de a behatolási kísérleteket Szöul akkor sikerrel elhárította.

A fenti híradás a hackertámadásokról azért is különösen érdekes, mert a hivatalos észak-koreai kommunikáció szerint az országban eddig egyelten megerősített koronavírusos esetet sem jelentettek, ennek hitelességét azonban amerikai és japán hatóságok is megkérdőjelezik. A járvány esetleges elszabadulása jelentős veszélyt jelentene az elavult egészségügyi berendezésekkel rendelkező és rossz gazdasági állapotban lévő országnak.

A járvány gazdasági hatásai azonban már most látszódnak, miután a kereskedelmi forgalom Kínával, az ország legjelentősebb partnerével 99%-ot esett 2020 utolsó negyedévében.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője