2026. április 8., szerda - Dénes

Üzleti hírszerzés és biztonság

Az adathalászat által legjobban sújtott brand a Microsoft volt 2020 harmadik negyedévében

2020-11-12 969

A Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat kutatórészlege, a Check Point Research kiadta legújabb adathalászati trendeket feltérképező jelentését, melyben azt vizsgálták, hogy 2020 harmadik negyedévében mely brandek voltak a témában a leginkább érintettek. A jelentés azokat emeli ki, melyeket a bűnözők leggyakrabban használtak azzal a céllal, hogy személyes információkat vagy fizetési igazolásokat tulajdonítsanak el.

A vizsgált időszakban a Microsoft volt a leggyakrabban előforduló brand: az ötödik helyről (2020 második negyedévében a brandekhez kötődő adathalász támadások 7%-ában jelent meg) a legelső helyre ugrott. A kérdéses támadások 19%-a a technológiai óriás nevével élt vissza, ami jól mutatja, hogy a fenyegetéseket indítók ki akarták használni, hogy a Covid-19 világjárvány miatt az alkalmazottak még mindig nagy számban távolról dolgoznak. Ugyanakkor 2020-ban első alkalommal került a DHL az első tíz közé, és egyből a második helyre – az adathalász támadások 9%-a használta a vállalat nevét.

A leginkább sújtott iparág a technológiai szektor volt, melyet a bankok és a közösségi hálózatok követtek, tehát a legismertebb és legtöbbet használt területek. Különösen a koronavírus járvány idején, amikor az emberek távoli munkavégzést támogató technológiákkal, esetleges pénzügyi változásokkal és megnövekedett közösségi médiahasználattal küszködnek.

Maya Horowitz, a Check Point Threat Intelligence & Research, Products igazgatója a következőket mondta: „Az elmúlt negyedévben valamennyi platformon a korábbi időszakhoz képest a legnagyobb növekedést az e-mailes adathalász támadásokban tapasztaltuk, és a Microsoft volt a legtöbbet megszemélyesített brand. Emögött azon fenyegetéseket indító bűnözők álltak, akik kihasználják a Covid-19 világjárvány okozta távoli munkavégzésre történő óriási mértékű átállást, és akik hamis e-mailekkel célozzák meg az alkalmazottakat, melyekben arra szólítják fel őket, hogy állítsák be újra Microsoft Office 365 fiókjuk adatait. Ahogyan mindig, most is arra ösztönözzük a felhasználókat, hogy legyenek óvatosak személyes adataiknak kiadásával, amikor azokat üzleti alkalmazások kérik; kétszer is gondolják meg, hogy biztonságos-e egy adott e-mail csatolmány vagy link megnyitása, különösen olyan levelek esetében, melyek állítják, hogy olyan vállalatoktól érkeztek, mint a Microsoft vagy a Google, ugyanis legtöbbször ezeket személyesítik meg a támadók.”

A márkán alapuló adathalász támadások esetében a bűnözők úgy próbálják meg utánozni egy jól ismert brand weboldalát, hogy az eredetihez hasonló domain-t vagy URL-t és weboldal design-t használnak. A hamis weboldalra vezető linket e-mailben vagy SMS-ben küldik el a megcélzott egyéneknek, de webes böngészés közben is átirányíthatják, vagy akár egy csaló mobil alkalmazás is lehet a támadás indítója. A hamis weboldal általában egy űrlapot tartalmaz, mellyel a felhasználó személyes vagy fizetési adatait akarják ellopni. 

 

A teljes cikk: Az adathalászat által legjobban sújtott brand a Microsoft volt 2020 harmadik negyedévében

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője