2026. március 21., szombat - Benedek

Turizmus

Több mint 15 ezer hotel csatlakozott a Booking.com elleni eljárásba

2025-08-29 634

Nagy sikert ért el az európai szállodai és vendéglátó szövetségeket tömörítő ernyőszervezet által támogatott kezdeményezés: több ezer szálloda regisztrált, hogy részt vegyen a holland Stichting Hotel Claims Alliance alapítvány által indított eljárásban, áll az MSZÉSZ

Mint az MSZÉSZ közleményéből kiderül, a cél, hogy a szállodák visszaigényeljék a 2004 és 2024 között felszámított jutalékok jelentős részét. A kereset alapját az Európai Unió Bíróságának 2024. szeptember 19-én hozott ítélete (C-264/23) adja, amely kimondta: a Booking.com által alkalmazott árparitási záradékok sértik az uniós versenyjogot.

Alexandros Vassilikos, a HOTREC elnöke elmondta: "Az európai szállodák tömeges részvétele világosan mutatja, hogy az ágazat egységesen lép fel annak érdekében, hogy a domináns piaci szereplő változtasson üzleti magatartásán, és felelősséget vállaljon a jogsértéseiért. A következő hetekben a szállodák által megadott adatokat ellenőrizzük, és összesítjük, majd előkészítjük a keresetlevelet. Célunk, hogy az Amszterdami Kerületi Bíróságnál még az év vége előtt benyújtsuk a kollektív keresetet.”

A szállodáknak augusztus 29-ig, péntekig van lehetőségük regisztrálni a www.mybookingclaim.com oldalon. A határidő kizárólag a regisztrációra vonatkozik: a szükséges információkat és dokumentumokat később is be lehet nyújtani.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője