2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

Még életbe sem lépett az Airbnb-tilalom, több száz lakásnál már kitalálták, hogy játsszák ki azt

2025-01-21 978

Hiába tiltották be Terézvárosban 2026-tól az Airbnb-zést, az egyik legnagyobb apartmankomplexum tulajdonosai máris megoldották, hogy megkerüljék azt – írja a 24.hu. A Deák tér mellett lévő Central Passage-ban hiába vannak magántulajdonban lévő lakások, az a jövőben gyakorlatilag szállodai besorolással működik majd.

A Central Passage egy 270 lakásos komplexum, amelyből ma 239 lakást magán- és egyéb szálláshelyként adnak ki. Ez az épületegyüttes adja a terézvárosi Airbnb-lakások több mint tíz százalékát.

Az épületben lévő lakásokat eddig „egyéb szálláshely” jogcímen adták ki, erre azonban az Airbnb-tilalom miatt 2026-tól nem lesz lehetőség. A lakások tulajdonosai ezért idén januárban megszavazták, hogy a jövőben kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást nyújtson, vagyis olyan besorolásba menjen át, mint egy szálloda.

Ennek több feltétele is van, a Central Passage-ban például új tűzjelző rendszereket kellett kiépíteni. A panzió létesítésének feltétele ezen kívül a reggeli biztosítása és a recepció fenntartása – az épületben a jövőben ezt is meg fogják oldani. Így az ott lévő lakásokat a kerületi tiltás ellenére továbbra is ki lehet majd adni rövid távra.

A teljes cikk: Még életbe sem lépett az Airbnb-tilalom, több száz lakásnál már kitalálták, hogy játsszák ki azt

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője