2025. június 1., vasárnap - Tünde

Turizmus

Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda a balatoni régióban! (x)

2024-08-28 771

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás idén is a Balatonon indult. A múlt hét vasárnapi adásban befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek ebből a régióból neveztek a versenyre. De ezzel nem ért véget a versengés, hiszen a régió négy szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán. 

A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy turisztikai régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt. De természetesen nem csak a szállodák nyerhetnek. Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az balatoni régió legjobb szálláshelye?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Augusztusban a hírességek közül kiválasztott hoteltesztelők a balatoni régióban négy szálláshelyet próbáltak ki. A szálláshelyek megtarthatták a korábban, az adások után kapott szavazataikat, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők egy újabb voksolással segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen a balatoni régió legjobbja, azaz augusztusban A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti a markukat, hiszen a heti nyereményen kívül az összes augusztusban voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is.

A teljes cikk: Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda a balatoni régióban!

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

Ki kapja majd az uniós pénzeket az EU költségvetéséből? - 2025. június 11.

More details
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. június 4.

More details
Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

Terjed a fauxductivity jelenség a fiatalok között! De mi is az?

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője