2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

A német beutazó turizmus dinamikusan fejlődik

2024-06-12 1020

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adataira és az MKG Consulting aktuális számaira alapozva megerősíti, hogy a német beutazó turizmus további dinamikus növekedésével 2024. első negyedévében szignifikánsan járult hozzá a németországi turisztikai gazdaság fejlődéséhez – különösen a hotelek foglaltságát és forgalmát tekintve.

A hotelekben és a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken a nemzetközi vendégéjszakák száma idén január és március vége között az előző év ugyanezen időszakához képest 7,8 százalékkal 15,0 millióra nőtt. A felzárkózás 2019-hez képest a januári 87,6 százalékról februárban 91,4 százalékra nőtt és márciusban elérte a kereken 92 százalékot.

Ennek megfelelő fejlődést mutat a németországi hotelszakma a német, illetve a nemzetközi vendégek terén is: a hotelek foglaltsága januárban elérte az 51,8 százalékot 99,3 eurós átlagár mellett. Márciusra az átlagos szobaárak 104,8 euróra emelkedtek, míg a foglaltság 63,6 százalékra nőtt.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott a témában: „A jelenlegi aktuális adatok megerősítik stratégiánkat, amely szerint a minőségi turizmus által fenntartható növekedést kívánunk generálni. Az idei év következő turisztikai fénypontjaival, mint az  UEFA EURO 2024 labdarúgó-EB, illetve Caspar David Friedrich 250. jubileuma és „Chemnitz Európa Kulturális Fővárosa 2025” vonzó eseményeinek kapcsán jó esélyeket látunk arra, hogy végre felzárkózzunk a 2019-es rekordév eredményeihez.” 


A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti „turisztikai testülete”. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium megbízásából, amely a Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján támogatja. A DZT szoros együttműködésben turisztikai partnereivel, szövetségekkel és gazdasági vállalatokkal stratégiákat és marketingkampányokat dolgoz ki annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust.

A DZT központi stratégiai tevékenységi területei a következők:

  • célcsoportra irányuló piackutatás és a piacspecifikus ügyfélkereslet elemzése (Sinus-közegek) a tényekre alapuló cselekvési terv alapjaként
  • kapcsolatmenedzsment és a szakmai tudás átadása a középosztály által meghatározott utazási gazdaság támogatására
  • a márkatudatosság növelése és az úticél Németország márkaprofiljának erősítése fókusszal a fenntarthatóságra és a klímavédelemre

Központi tematika a digitalizáció és a fenntarthatóság

A DZT támogatja a jövőorientált és fenntartható turizmust a német kormány célkitűzéseivel összhangban. A folyamat központi témái a digitalizáció és a fenntarthatóság.

Annak érdekében, hogy a beutazó turizmus fenntarthatóbb, ugyanakkor versenyképesebb lehessen, a szervezet egy három oszlopra épülő stratégiát követ, amely összeköti a külső tudástranszfert, az ehhez társuló kommunikációs szemléletet és egy belső fenntarthatósági kezdeményezést. A DZT úgy látja el tartalommal a felelősségteljes turizmust mint jövőbeni tematikát, hogy az Úticél Németországot a nemzetközi versenyben fenntartható és inkluzív ajánlatokkal pozícionálja.

A DZT úttörő szerepet tölt be az immerzív technológiák (virtuális, kiterjesztett és kevert valóság) megvalósításánál, a párbeszédes interfészek (pl. hangvezérléses asszisztensek) használatánál és a mesterséges intelligencia (MI) felhasználása terén, például a chatbot robotokkal. Annak érdekében, hogy biztosítsa a turisztikai kínálatok elérhetőségét a MI-re épülő értékesítési platformokon, a DZT koordinálja a német turisztikai szakma közös open data projektjét egy „knowledge graph” kifejlesztése érdekében.

A DZT világszerte 25 országban tart fenn képviseleti irodát, ezeket központjából, Frankfurt am Mainból irányítja.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője