2026. május 18., hétfő - Erik

Turizmus

Ki nem találod, kikkel vannak tele a pesti luxushotelek: nekik épülnek sorra az új szállodák

2023-09-26 1072

Újabb és újabb szállodák nőnek ki a földből Budapest belvárosában szinte egyik pillanatról a másikra: van olyan terézvárosi, nem túl hosszú utca, ahol a negyedik hasonló egység nyílt az utóbbi egy-két évben. Vajon meddig nőhet még ez a szegmens a fővárosban, kikkel fogják megtölteni a még csak most épülő fél tucat ötcsillagos hotelt és hogy tudnak majd beilleszkedni a belváros szövetében - többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Siklósi Anitával a frissen nyílt Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatójával. De szóba került az is, vajon kell-e készülnünk rá, kell-e félnünk a Rómát, Párizst, Barcelonát elárasztó és ellehetetlenítő overtourismt-tól, azaz a turisták kezelhetetlen áradatától. 

Pénzcentrum: Rengetegen vannak épp itt a lobbiban, honnan érkezett ez a sok vendég, milyen felületről?

Van egy saját rendszerünk, a legtöbb foglalásunk ezen keresztül érkezik, hiszen attól függően, hogy mióta tagja valaki a Hilton Honors közösségnek, egyre több kedvezményt kaphat: minél többet utazik, annál több pontot gyűjt, ami aztán éjszakákra tud beváltani, valamint egyéb exkluzív tagsági kedvezményekben is részesül. Nagyon népszerű, főleg az Egyesült Államokban. Ez a rendszer már jól kiépült, így tényleg nem nehéz piacra lépni, de ugyanúgy a többi foglalási oldalról is érkeznek vendégeink, a Bookingról, az Hotes-ről, Expedia-ról, illetve utazási irodákon keresztül jönnek a csoportok. A cégek pedig közvetlenül foglalnak nálunk.

Mára tényleg kijelenthető, hogy sok a szálloda a belvárosban: csak ebben az utcában három vagy négy egység van. Nem túl sűrű ez, nem zavarják egymást?

Igen, sok szálloda van a belvárosban és környékén, de a mi esetünkben a lokáció azért fontos előnyt jelenthet, hiszen tényleg csak pár lépés a Bazilika. Nem hinnénk, de az a 100 méter különbség néha sokat tud számítani.  De ami nekünk a legnagyobb előnyünk szerintem, hogy ebben a kategóriában ez az első branded szálloda itt a környéken, és a Hilton azért egy nagyon jó hívószó. Látjuk is, rögtön a nyitás után már magas a foglaltságunk, 60-70 százalékon megyünk.

A teljes cikk: Ki nem találod, kikkel vannak tele a pesti luxushotelek: nekik épülnek sorra az új szállodák

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője