2026. június 8., hétfő - Medárd

Turizmus

Román Péter az egri Hotel Unicornis új igazgatója

2023-04-04 1003

Az év elejétől Román Péter vezeti az egri Hotel Unicornist. A szakember 2019 óta áll a szállodát üzemeltető Székely Sas Kft. alkalmazásában, igazgatói kinevezése előtt a front office-ból került igazgatóhelyettesi pozícióba.

Román Péter tősgyökeres egri, szakmai pályafutása is teljes egészében szülővárosához kötődik. Több mint 30 éve tevékenykedik a vendéglátásban, neves helyi étterem felszolgálójaként, később pedig üzletvezetőjeként ismerhette meg a megyeszékhely. Időközben kis időre otthagyta a szakmát, és vállalkozóként üzemeltetett egy kereskedelmi egységet, majd a Hotel Unicornisban tért vissza a turisztikai szektorba.

"Szeretem a munkámmal járó változatosságot, az emberközpontú helyeket, a pörgést, az ezzel járó élményeket és kalandokat egyaránt" – mondta Román Péter – Igyekeztem mindig és mindenhol a maximumot kihozni magamból, sosem riasztottak el sem a kihívások, sem a nehézségek."

A szállodában először igazgatóhelyettesi pozícióba került, majd egy év elteltével kapta Opra-Bódi Sándor tulajdonostól az igazgatói kinevezését.

Román Péternek nagy előnyére vált a sok éves, vendégtérben töltött tapasztalat. Igazgatóként feladatköre meglehetősen komplex: a beszerzési forrástól egészen az eladásig pontosan nyomon követi és ellenőrzi az áruk mozgását, jelen van a back office, front desk, HK, HR, és a support feladatoknál is. A PR, marketingstratégia, financiális kérdések, beszerzés feladatait pedig a tulajdonossal közösen végzik.

I Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője