A mozgalom kialakulásának előzményeként lehet megemlíteni a XIX. században induló “shoutgun house"-hullámot, amely a fekete amerikai munkás családok lakhatását biztosította. Elméleti háttere szintén ebben a században gyökerezik, és többek között Henry David Thoreau Walden (1854) című munkájához köthető, amely a szerző személyes tapasztalatai alapján mutatja be a várostól elszakadó, természethez közeli, egyszerű életmód hatásait.

A modern tiny house-koncepció elterjedése az 1970-es években indult meg, amikor olyan művészek döntöttek a városból való szabadulás mellett, mint Allan Wexler. Ettől kezdve számos publikáció jelent meg, amely sikeresen propagálta a “vissza a természetbe" szemléletmódot és amely a fölöslegesen nagy, funkciótlan és ezzel együtt nagymértékben környezetszennyező lakóépületekkel vette fel a harcot.

A pusztán funkcionális kabinok népszerűsége Jay Shafer munkássága nyomán és a 2008-as gazdasági világválság idején ugrott meg jelentősen. 2002-ben Shafer Greg Johnsonnal, Shay Salomonnal és Nigel Valdezzel megalapította Small House Societyt, ahol azonnal megkezdődött a különböző útmutatók, kézikönyvek publikálása a Small House Movementről. 2008-tól rengeteg ember kényszerült arra, hogy kiadásait minimalizálja, így a tiny house-ok olcsó előállításuk és fenntarthatóságuk miatt addig még nem látott népszerűségnek kezdtek örvendeni. Az élettér csökkentése, a fölösleg elhagyása miatt ezeknek a lakóhelyeknek automatikusan visszaesett az energiafelhasználása is. Pénzügyileg sokaknak sikerült stabilizálódniuk, ökológiai lábnyomuk pedig jelentősen kisebb lett.

Ahogy a gazdaság megindult a felépülés útján, ezek a kis kabinok is túlléptek a pusztán lakhatási szerepükön: home office-ok, vendégházak létesültek ugyanennek a minimalista mintának az alapján. Előbbire a covid-időszak alatt alakult ki jelentős igény. Utóbbiak létrejöttével párhuzamosan olyan fogalmak jelentek meg a turisztika szótárában, mint a konténerház – amely lényegében nem, csak anyagában különbözik a fából épült kabinoktól –, vagy a lombház. A tiny house-hoz hasonlóan mindkettő a kezdeti funkcionális lakhatási helyzetből nőtte ki magát turistacélponttá.

Kevésbé funkcionális – de innen gyökerezik –, a glamping és a dizájnkabin is, amelyeknél a kivitelezéskor már sokkal inkább előtérbe került a luxus, a kényelmi és az esztétikai szempontok figyelembe vétele, mint elődeiknél. Ennek ellenére az utóbbi két típus is jelentősen kisebb ökológiai lábnyommal bír, mint egy “hagyományos" vendégház, hiszen energiaellátásuk többnyire elektromos árammal és nem gázzal vagy egyéb fűtőanyaggal működik.

A kabinok legjellemzőbb anyaga a fa és az üveg. A fa az épület szerkezete és a falakat alkotó matéria, az üveg a környezettel való párbeszédet, a beltér és a kültér összekapcsolását eredményezi. A turisztikai célú felhasználás – főleg a skandináv és az észak-amerikai dizájntrendeket követve – itthon is egyre terjed. Ezek a beruházások szinte kivétel nélkül magánjellegűek, sőt, sok esetben a tulajdonosok nem is kérnek fel külön építészt, hanem ők maguk tervezők és/vagy a kivitelezők. Ilyen például két kismarosi ház, a Bohém Kabin és a Tölgy Kabin, valamint a zebegényi Kanyar Kabin.

A teljes cikk: A tiny house mozgalom hatása a magyarországi vidéki szállásépületekre