2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Az Airbnb lehet a koronavírus-járvány végének nagy nyertese

2021-03-02 715

A cég veszteséges, de mégis komoly lehetőségekkel rendelkezik. 2020 tavaszán a lakásmegosztó platform a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások következtében 8 héten belül elveszítette forgalmának 80 százalékát. A társaság a tavalyi esztendőben 4,6 milliárd dolláros rekordveszteséget könyvelhetett el.

Az Airbnb mindezek ellenére a világ legértékesebb turisztikai cégének számít. Brian Chesky, a vállalat társalapítója és vezetője kijelentette, hogy az utazások előbb vagy utóbb vissza fognak térni a világba és az emberek minden korábbinál jobban vágyni fognak arra, hogy újra utazhassanak, ellátogathassanak éttermekbe vagy üzleti utakat bonyolíthassanak. A menedzser éppen ezért biztos abban, hogy erősebben kerülnek majd ki a járványból.

Az Airbnb kockáztatott, hiszen tavaly decemberben megjelent a tőzsdén, azóta a részvénye a korábbi ár kétszeresét éri. A cég jelenleg 110 milliárd dollár ér, kétszer akkora összeget, mint például a Marriott International, amely a világ legnagyobb szállodalánca. A most nyilvánosságra hozott eredmények sokkal jobbak voltak az elemzők által prognosztizáltaknál. 2020 utolsó negyedévében a lakásmegosztó platform bevétele az előző esztendő hasonló időszakához képest 22 százalékkal csökkent és 859 millió dollárt tett ki. A visszaesés ugyanakkor sokkal kisebb volt a vártnál, s a veszteségből 2,8 milliárd dollár a tőzsdei megjelenés rendkívüli költségeire és a részvényopciók kiegyenlítésére volt visszavezethető.

A termékfejlesztési és a marketingkiadásokat sikerült drasztikusan csökkenteni, valamint egyes részlegeket is összevonni. Chesky úgy fogalmazott, hogy sikerült költségfegyelmet tanulniuk és számos következtetést levonniuk. Így többek között a jövőben az klasszikus internetes hirdetések helyett a hagyományos PR-ba fognak befektetni és a koronavírus-járványban is esélyt látnak. Az utazás alapvetően megváltozik majd. A távmunka jelentette új lehetőségek miatt sokan képesek lesznek a tartózkodási helyüket rugalmasan megválasztani, az ezzel kapcsolatos költségeiket pedig fedezhetik a saját lakásaik kiadásáért kapott összegekből. Emellett előtérbe fognak kerülni a kevésbé ismert turisztikai célpontok.

E változásokra már igyekeznek felkészülni, ezért módosították a keresőjüket, amelynél már nem kell konkrét utazási célt megadni, hanem csak egy környéket, időtartamot vagy utazási hónapot. Ezzel az eddiginél jobban képesek lesznek irányítani a keresletet. A változtatások között lesz továbbá, hogy a platformra bárki regisztrálhat majd mindössze 10 perc alatt. Chesky végül emlékeztetett rá, hogy az Airbnb-t 2008-ban, a gazdasági válság idején alapították és most egy másik válságból profitálhat.

(Forrás: sg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője