2025. június 22., vasárnap - Paulina

Lakóingatlan

Több helyen is egymilliós négyzetméterárakat hozott az idei év a panelek piacán

2025-04-01 555

A vevők leginkább a kisebb lakásokra vadásztak az elmúlt hónapokban is, melyek jelentős számban a panellakások köréből kerülnek ki, hiszen ezek alapvetően kisméretű ingatlanok. Ez a fokozott kereslet persze magasabb árakat is eredményezett, annál is inkább, mert bizonyos területeken szinte eltűntek a panellakások a piacról.

Az elmúlt hónapokban változatlanul a kisebb méretű panellakások iránt volt a legnagyobb kereslet az ingatlanpiacon, ami az árak emelkedéséhez vezetett. Egyes területeken szinte teljesen eltűntek ezek az ingatlanok a kínálatból, így a vevőknek egyre nehezebb volt megfelelő lakást találniuk. Ingatlanszakértők szerint a piacot továbbra is az olcsóbb, kisebb lakások iránti fokozott érdeklődés mozgatja - ilyenek tipikusan a panellakások -, miközben az alku lehetősége is jelentősen csökkent.

Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai részeken aktív szakmai vezetője szerint például míg korábban a III. kerületben akár több száz ajánlatot lehetett átböngészni, ha mondjuk valaki egy bizonyos kategóriába tartozó panellakást keresett, az idei év elején ennek csak töredékével találkozhatott az érdeklődő a hirdetéseknél.

Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt év utolsó hónapjaiban először a panellakások árai indultak emelkedésnek. Ami vélhetően ez a kis lakások iránt megnövekedett keresletből következett. Megfigyelései szerint ezeknél alkura sem nagyon volt lehetőség, illetve viszonylag gyorsan értékesíthetők voltak.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt jelezte, hogy az egy-, másfélszobás lakásokból hiány van a kerületi ingatlanpiacon, így előfordul, hogy amikor meghirdetésre kerül egy-egy ilyen kisebb, harmincegynéhány négyzetméteres panellakás, akkor jóval magasabb, akár egymillió forint feletti négyzetméter-irányáron is számíthat érdeklődőkre.

Elmondása szerint tavaly május és december között egyébként a panellakásoknál mintegy 10 százalékos drágulás következett be, vagyis 3-5 millió forinttal emelkedett az áruk. Az 50-60 négyzetméter közötti alapterületű, felújítandó panellakásoknál a korábbi 35 milliós ár így már elérte a 40 millió forintot Dél-Pesten, de a 30-40 négyzetméter közötti panellakások ára is 30 millió forintnál jár - tette hozzá a szakértő.

Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője is azt hangsúlyozta, hogy mivel a vevők elsősorban az olcsóbb, kisebb méretű ingatlanokat keresték, így ha megjelenik a piacon egy panellakás - melyből nem túl sok akad Érden -, akkor egyből érkezik is rá komoly ajánlat, tehát gyakorlatilag egy hét alatt értékesíthető.

A felújítandó panellakások eladási négyzetméterára egyébként 800 ezer forint környékén járt Érden, aminél a hirdetési árak persze lényegesen magasabbak voltak, már csak azért is, mert egy keresett ingatlanpiaci szegmensről van szó, melyben ráadásul a kínálat is szerény. Ennek ellenére még ebben a szegmensben is előfordultak 10 százalékos vagy akár azt meghaladó mértékű alkuk, ami persze annak is függvénye, hogy mennyire erős a motivációja a tulajdonosnak az értékesítésre - tette hozzá Hártó Regina.

Zuglóban is elérte a panellakások ára a tavalyi év végére az egymillió forintot négyzetméterenként, legalábbis a nívósabb környéken lévő, jobb állapotú, kisebb vagy közepes méretű panellakásoknál ennyit is el lehetett kérni a vevőktől. Ugyanakkor egy rosszabb állapot vagy nagyobb méret esetében azért mérsékeltebbek voltak a még négyzetméterárak: 850-900 ezer forint környékén alakultak - mondta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője végül hozzátette, hogy a XIII. kerületben is a 800-950 ezer forintos négyzetméterár volt reálisnak tekinthető a tavalyi év utolsó hónapjaiban a használt, közepes állapotú panellakások esetében. Ugyanakkor a kerület külső részén, Angyalföldön azért ennél valamivel alacsonyabb árakkal találkozhattunk: 650-900 ezer forintos négyzetméterárakkal. A pontos ár azonban nem csak a helyszíntől, hanem többek között az emelettől, magától a társasháztól és a lakás tájolásától is függ - jegyezte meg.

I Forrás: Balla Ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője