2026. március 19., csütörtök - József

Lakóingatlan

Munkáshitelből lakást? Nem lehetetlen, de jó jövedelem kell hozzá

2025-01-06 766

Egyáltalán nem elvetemült ötlet lakás vásárlására felhasználni a most megjelent, kamatmentes munkáshitelt, még úgy sem, hogy négymillió forintnál húzták meg az igényelhető összeg felső határát. A lakáshitel párhuzamos felvételében gondolkodó fiataloknak ugyanakkor kedvező jövedelmi pozícióban kell lenniük.

Sorban teszik közzé a bankok a januártól elérhető munkáshitel kondícióit: már az első napon, január másodikán hat szereplő honlapján elérhetővé váltak a kondíciós listák. „A legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező, 17-25 éves fiatalok életkezdését megkönnyíteni hivatott konstrukciót a négymillió forintos, maximális hitelösszegből kiindulva nem elsősorban lakásvásárlásra szánta a jogalkotó, ám ez nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben ne lehetne az első saját ingatlan megvásárlásához felhasználni a támogatott kölcsönt” – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A munkáshitel – ahogy arról már korábban beszámoltunk – legfeljebb tízéves futamidő mellett igényelhető, ami havi nagyjából 35 ezer forintos törlesztőrészletet feltételez. Ekkora havi teher pedig egyáltalán nem zárja ki, hogy a lakás vásárlásában gondolkodó fiatalok más, támogatott vagy piaci alapú kölcsönt felhasználva belevágjanak első ingatlanuk megvásárlásába.

Az, hogy reális cél lehet-e a munkáshitelből lakást vásárolni, több tényezőn is múlik: ilyen az igénylő életkora, a további tervei, a lakhelye, és – nem utolsósorban –, hogy mekkora igazolható jövedelemmel rendelkezik”

– emelte ki a szakértő.

Ami az első szempontot, az életkort illeti, a szakértő szerint egyértelmű, hogy a lakásvásárlás elsősorban a 20 év feletti igénylőknek lehet opció: egyrészt náluk mutatkozik reális esély arra, hogy átmennek a banki hitelképességi vizsgálaton, másrészt ők azok, akiket többnyire már az önálló lakhatásuk megteremtésének kérdése is foglalkoztat. A másik, hogy a munkáshitelt más támogatott kölcsönnel – babaváró hitellel, vagy a CSOK Plusszal – kiegészítve sokkal olcsóbb finanszírozni a lakásvásárlást, mint bármilyen, piaci alapon nyújtott konstrukcióval. Így nyilvánvalóan előnyt élveznek azok a fiatalok, akik családalapítást, gyermekvállalást terveznek, hiszen ők több támogatott konstrukció párhuzamos igénylésében is gondolkodhatnak. „A 26 év alatti korosztályban ugyanakkor ma kevéssé jellemző a családalapítás és a házasságkötés, így várhatóan alacsony lesz azoknak az aránya, akik több támogatott hitel szimultán felvételével oldják meg a lakásvásárlást” – emlékeztetett a szakértő. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a kiszemelt ingatlan hol helyezkedik el: a maximum négymilliós munkáshitel leginkább a kistelepüléseken, kisebb városokban élőknek jelenthet érdemi segítséget abban az esetben, ha első lakásukat szeretnék megvásárolni.

A teljes cikk az mfor.hu oldalán olvasható >> 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője