2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Lakóingatlan

Kivárásra játszanak a magyar lakásfelújítók: enélkül senkinek sincs kedve belevágni

2024-07-16 893

A KSH adatai újra meglepetést okoztak: évekig tartó stagnálás után végre érdemben és mérhetően megmozdult az építőipari termelés, az éves ágazati növekedés a frissen közzétett adatok szerint már 7 százalék fölé nőtt. Igaz az áprilisi 11 százalékos ugrás után májusban 3.8 százalékkal csökkent a havi termelési adat, ám ez az átmeneti megtorpanás valószínűleg az Otthonfelújítási programmal kapcsolatos piaci kivárásnak tudható be – véli Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója.

A friss statisztikai adatok kapcsán úgy látom, hogy az emberek kezdenek felocsúdni a háború és az energiaárak emelkedése okozta sokkból, valamint az azt követő negatív gazdasági folyamatokból, mint amilyen a mára kissé lassuló infláció is. Így végre egy kicsit bátrabban költenek, de persze várják és igénylik az olyan állami támogatási akciókat, mint az Otthonfelújítási program. Az ágazat javuló teljesítményében nagy szerepe lehet annak is, hogy az emberek még mindig tartanak az árak emelkedésétől, így – aki teheti – idén nekilát az építésnek, bővítésnek. Ám közben – ahogyan a friss, május havi 3.8 százalékos csökkenés is mutatja – az óvatosság is jelen van: a többség inkább a támogatásokra vár, illetve kisebb felújításba kezd. Az óvatosságot így érdemben inkább a kormány támogatási programjai enyhítik. A lakosság manapság így is inkább csak a szükséges, korábban elhalasztott felújításokat vállalja, és kevesebben gondolkodnak nagyobb építkezésben vagy költözésben, mint néhány éve

– fejti ki a Markovich Béla.

A szakember szerint a vállalati és intézményi beruházások visszafogása hatással volt a korábbi időszak visszafogott növekedésére. Az építőipar szereplői nem annyira a brüsszeli forrásokban, mint inkább a cégek beruházási kedvének növekedésében és a lakosság „ébredésében” bízhatnak idén és jövőre is.

Az EU-s pénzek egy részének hónapokkal ezelőtti felszabadítása nem játszott érdemi szerepet az adatok javulásában, inkább az elhalasztott lakossági és a folytatódó céges beruházásoknak van, illetve lesz lényeges hatása idén. Sokkal kevésbé számít az ágazat egyelőre a kormányzati, az önkormányzati vagy más, frissebb EU-s támogatásokból megvalósuló újabb intézményi építkezésekre vagy akár felújításokra, korszerűsítésekre

- jegyzi meg a szakember.

Vegyes képet mutat a megkötött új szerződések volumene is, amelyek 1,3 százalékkal csökkentek, igaz ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 5 százalékkal magasabb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké viszont 9 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Jó hír viszont, hogy az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Mi várható a következő hónapokban?

Azt várom, hogy az otthonfelújítási támogatás indulásával végre élénkül a lakosság felújítási kedve. Nemcsak az energetikai felújítások, hanem immár az egyéb korszerűsítések is megkezdődhetnek

– mondta Markovich Béla.

A korábban érkezett tavaszi időjárás segíthette volna az ágazatot, de ennek ellenére eddig inkább elhalasztották a vásárlók még az előre tervezett felújítások, építkezések elindulását is. Ennek az egyik fő oka az volt, hogy végül csak néhány hete, július elején indult el élesben a 2024-es Otthonfelújítási támogatási program, és a tényleges kifizetések elindulására pedig még várni kell. Az is előfordult, hogy már leadott előrendeléseket is visszamondtak az elmúlt hónapokban, éppen a kivárás miatt. Reményt ad a növekedésre azonban, hogy végül azért elindult az említett támogatási program és élénkül a kereslet.

A vállalat friss felmérései szerint az otthonfelújítást igénybe venni szándékozók több mint 50 százaléka szeretne egyéb felújításokat is elindítani. Ez a program így – végre-valahára – lökést adhat a felújítási piacnak, ami jó a kivitelezőknek, kereskedőknek és a gyártóknak egyaránt.

A teljes cikk: Kivárásra játszanak a magyar lakásfelújítók: enélkül senkinek sincs kedve belevágni

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője