2026. július 1., szerda - Annamária

Lakóingatlan

Fél éven belül drágulni fognak a budapesti lakások és a bérleti díjak

2024-04-15 981

Szakértők az elkövetkező fél évben további lakásdrágulásra számítanak. Pedig már most is megfizethetetlenek a budapesti ingatlanok. Ráadásul a bérleti díjak is drágulni fognak.

Az éve eleji tranzakciószámokat látva egyre inkább úgy tűnik, hogy 2024 a lakáspiaci élénkülés éve lesz – írja a PestBudaHírek a Portfolio alapján. A magasabb kereslet viszont egyelőre mérsékelten jelent csak meg az árakban, de az év második fele ebben is változást hozhat – teszik hozzá.

A legtöbb fiatal már most is úgy gondolja, soha nem lesz esélye saját lakást venni. Most még drágábbak lesznek az ingatlanok.

A Portfolio felmérése szerint idén a tavalyinál akár 25-30 százalékkal több ingatlan-adásvételre lehet számítani. Márpedig törvényszerű, hogy a magasabb kereslet idővel az árakban is megjelenik.

Az előttünk álló egy évre még óvatosabbak az áremelkedésre vonatkozó becslések. A megkérdezett szakértők továbbra is úgy látják, hogy a felújított, korszerűbb lakások ára emelkedhet jobban, függetlenül attól, hogy az Budapest belvárosában, vagy a külvárosban található.

Várhatóan a rosszabb állapotú fővárosi lakások fel év múlva már 2 százalékkal lesznek drágábban. Egy év múlva pedig már 4-5 százalékos áremelkedés várható.

A jó állapotú lakások esetében ennél is nagyobb drágulásra számíthatunk:

Ezek fél év alatt 4, egy év alatt pedig akár 8 százalékot is drágulhatnak.

A portál által megkérdezett szakértők 80 százaléka számít drágulásra. Az emelkedésre számítók közel fele a jó állapotú lakásoknál éves szinten akár 10 százalék feletti áremelkedést is elképzelhetőnek tart.

Folytatódik a bérleti díjak folyamatos emelkedése

A bérleti díjak hónapról hónapra kúsztak felfelé. A folyamat várhatóan az előttünk álló évben is folytatódni fog, fél év múlva 5, egy év múlva 9 százalékkal lehetnek magasabban, mint ma.

I Forrás: ezalenyeg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője