2026. február 28., szombat - Elemér

Lakóingatlan

A lakásépítés drágulása vetekszik a 20% feletti inflációval

2023-07-19 656

Jól meg kell gondolni, bele mer-e vágni valaki az építkezésbe, a költségek ugyanis az idei első negyedévben is 20 százalék felett nőttek az előző év elejéhez képest. Lakást és családi házat építeni 2022-ben 40 százalékkal többe került, mint 2020-ban, 2015 óta pedig mostanra már több mint duplájára emelkedtek a költségek – derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből.

Az emelkedő anyag- és munkaerőköltségek hatására az első negyedévben 21 százalékkal nőttek a lakásépítési költségek az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Ehhez hasonló mértékű (közel 22 százalékos) áremelkedést mértek a tavalyi év utolsó negyedévében. 2022-ben minden negyedévben 20 százalék körüli vagy azt meghaladó mértékű volt a drágulás a megelőző év azonos időszakához képest. Így tavaly az éves költségnövekedés meghaladta a 21 százalékot 2021-hez képest.

A KSH építési költség indexének értéke 2022 átlagában 2015-höz képest 96 százalékos emelkedést jelez, 2023 első negyedévében azonban a drágulás már elérte a 118 százalékot.

Ez azt jelenti, hogy hét év alatt több mint megduplázódott a lakásépítés ára Magyarországon – hívja fel a figyelmet elemzésében az Ingatlannet.hu. Az idei drágulásban továbbra is az anyagköltségek növekedésének (23 százalékkal) volt döntő szerepe, de a munkaerőköltségek is kiemelkedő mértékben, 18 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét.

Mennyi a négyzetméterenkénti építési költség?

Az egy négyzetméterre jutó (azaz fajlagos) építési költségre vonatkozó adatot az idei első negyedévre nem közölt a KSH, de a tavalyi egész éves adatok alapján két év alatt mintegy 40 százalékkal drágult a lakásépítés Magyarországon.

Az új családi házaknál a fajlagos építési költség 537 ezer forint volt, ami 40 százalékkal magasabb, mint 2020-ban volt. Az új többszintes, többlakásos épületben létesített lakások fajlagos költsége 528 ezer forint (ez 39 százalékos emelkedés), és a meglévő épületek bővítésével épített lakások fajlagos költsége 437 ezer forint volt tavaly (ami két év alatt 46 százalékos emelkedés).

Valamennyi épülettípust tekintve nem Budapesten, hanem Csongrád-Csanád vármegyében volt tavaly a legmagasabb a fajlagos építési költség, a fővárosban 553 ezer forint, a dél-alföldi megyében pedig 573 ezer forint. (A legkisebb költséggel, 484 ezer forintért Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében épültek új lakások.)

A teljes cikk: A lakásépítés drágulása vetekszik a 20% feletti inflációval

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője