2025. május 10., szombat - Ármin

Lakóingatlan

Így érdemes most új ingatlant venni: kár várni a csodára, lépni kell

2023-03-06 816

Igaz, hogy még mindig sok az olyan bizonytalanság, ami akár jelentősen is befolyásolhatja a hazai lakáspiac idei alakulását, ám az OTP Ingatlanpont elemzője szerint mégsem indokolt a tétlen kivárás. Úgy látja: ebben a helyzetben is adódnak lehetőségek, s ki-ki megtalálhatja a maga számára gyümölcsöző stratégiát.

Az már hónapok óta nyilvánvaló, hogy lakáspiaci fordulat tanúi vagyunk, de ennek egyelőre az íve és a sebessége is bizonytalan - írja az OTP Ingatlapont szokásos heti elemzésében. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy milliókat lehet nyerni vagy éppen veszíteni azzal, hogy egy ilyen zavaros helyzetben eltalálja-e a vevő és eladó a piacra lépésére legalkalmasabb időpontot. Ám első pillantásra is igen számosak és nehezen kalkulálhatók a lakásárakat is meghatározó gazdasági környezetet befolyásoló tényezők. Közöttük van a közeli háború, annak az összes nemzetközi politikai és gazdasági következményével együtt. Közelebbi tényező a forint-árfolyam, az infláció és a kamatszintek alakulása. De lehet tétjük az európai uniós forrásoknak is, hiszen azok beérkezése növelheti az állam lehetőségét, hogy újabb intézkedésekkel támogassa a piacot.

A gazdaság általános állapotát illetően az elemzők ma derűlátóbbak, mint akár csak három-négy hónapja. A lakáspiacot tekintve pedig szinte biztosak abban, hogy a kereslet tavaly óta tartó csökkenése most nem torkollik olyan sokéves válságba, mint a 2008-as összeomlás után. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint nincs ok akár csak időlegesen is hátat fordítani a piacnak, érdemes készenlétben maradni, s figyelni azokat a tényezőket, amelyek alakítják a mai-holnapi lehetőségeket. Ezek olykor igencsak gyorsan változhatnak. Erre példa lehet az őszi rezsi-rémület is, ami most egy enyhe tél végén, s a hosszabb időre fixált, esetleg még tovább csökkenő gázárak mellett már nem biztos, hogy mindent uraló tényezővé válik idén a piacon.

Lehet, hogy hasonló jelenségnek lehetünk tanúi, mint a Covid idején, amiről kezdetben azt hittük, hogy hatásai hosszú, akár évtizedes távon is velünk fognak maradni. Aztán ez nagyjából megdőlt már a következő évre

- véli a szakértő.

A folyamatos készenlét azért is lehet kifizetődő, mert a mostani trendforduló eltérő lehetőségeket kínál a piac egyes szegmenseiben. A beszállás jó időpontja erősen függhet attól, hogy ki mit keres vagy kínál.

Talán az eladók helyzete a legegyszerűbb. Számukra egyelőre vége az "aranykornak", amikor – kis túlzással – bárhogyan áraztak, elvitték, amit kínálnak. Ugyan változatlanul lesznek érdeklődők (hiszen mindig van, akinek költöznie kell), de kevesebben, s ők többet kérdeznek és keményebben alkusznak. Majd vélhetően a kereslet szokásos szezonális, tavaszi fellendülésénél derül ki az, hogy a reálisabb árazás jelent-e nominális csökkenést is? Nehezebb lesz jól eladni, több ügyesség kell hozzá, így jobban megérheti profi ingatlanos közreműködését is kérni.

A vevők számára kedvező időpont igencsak eltérő lehet az anyagi lehetőségeiktől és a kiszemelt ingatlantól függően.

I Forrás: penzcentrum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője