2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Lakóingatlan

Egy “zökkenővel” mindenképpen számolni kell az ingatlanpiacon

2022-07-13 555

Már most is érezhető az ingatlanárak megtorpanása egyes szegmensekben a bel-budai és észak-budai ingatlanpiacon. Fel kell készülni az árak további stagnálására, ami a jelenlegi infláció mellett értékcsökkenést jelent majd az ingatlantulajdonosok számára.

Ma már nem “dübörög” annyira az ingatlanpiac, mint az elmúlt években - jelezte Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője. De a legnagyobb probléma leginkább talán az, hogy rendkívül szűk a kínálat, nagyon sokan nem mernek belevágni az értékesítésbe.

Ennek feltehetően a szomszédban zajló háború az oka - bár az első hónapok zűrzavara már némileg csillapodott -, legalábbis a budai régióban a háború kitörésének híre érzékenyen érintette az embereket. Emellett azonban olyan tényezők is hatnak az eladói hozzáállásra, mint az infláció vagy a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet.

Keresőből is kevesebb van most a piacon, amiben közrejátszik, hogy a hitelre vásárlók száma csökken - mutatott rá Nagy Andrea, aki szerint ma már inkább csak azok vásárolnak hitelre, akik igényelni tudnak valamilyen állami támogatást. A készpénzes befektetők  - akik különösen ár-érzékenyek - ugyan továbbra is jelen vannak a piacon, de mintha az ő számuk is megcsappant volna.

Mindez annak ellenére következett be, hogy az árak növekedése kezd megállni. A szakértő legalábbis azt tapasztalta - egyelőre elsősorban a panelek esetében -, hogy a néhány hónapja jellemző áraknál ma már alacsonyabb árakon lehet vásárolni. Azaz néhány millió forinttal olcsóbb ajánlatokkal találkozhatunk, mint amennyiért nemrég értékesítettek azonos helyen lévő és kategóriába tartozó ingatlanokat. Igaz ugyanakkor, hogy ha az elmúlt egy évet tekintjük, akkor még mindig magasabb árakat láthatunk, mint tavaly ilyenkor.

Mindenesetre, ha egy lakás jól van árazva, gyorsan el lehet adni most is. Az ingatlanközvetítő is adott el úgy ingatlant a közelmúltban, hogy az a jól meghatározott ár miatt még azon a napon elkelt, amikor megjelentette a hirdetést. Nagy Andrea azonban hangsúlyozta, hogy ebben az esetben azért sikerült a gyors értékesítés, mert jól volt megállapítva az ingatlan ára, ezért szinte “verekedtek érte” a vevők.

Az ilyen ingatlanok esetében egyébként nem is alkura kerül sor, hanem inkább felfelé licitálás történik, így az ingatlanközvetítőnek is akadt olyan értékesítése mostanában, ahol hirdetési árnál végül sok millió forinttal drágábban kelt el az adott ingatlan.

Ez is azt mutatja, hogy kereslet azért még van a piacon - bár kétségtelen, hogy mérséklődött -, de a gond inkább az, hogy a kínálat tele van túlárazott ingatlanokkal, melyekre egyszerűen nincs vevő, mint a szakértő fogalmazott: “nem tud velük a piac mit kezdeni”. Ezek az ingatlanok hónapokig állnak a hirdetési felületeken értékesítésre várva, és a tulajdonos egy idő után vagy korrigálja az árat, ha valóban el akarja adni az ingatlant, vagy továbbra sem talál rá vevőt.

Ami iránt továbbra is a legnagyobb kereslet mutatkozik, azok a két-három szobás, jó fekvésű, lehetőleg erkélyes, zöldövezeti, csendes, de jó közlekedéssel bíró ingatlanok. Különösen akkor, ha újszerűek és nem igényelnek felújítást. Felújításba ugyanis egyre kevésbé hajlandóak belevágni a vevők, annál is inkább, mert már a köztudatba is bekerült, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni az építkezéseknél, felújításoknál. Hiszen elszálltak az építőanyagárak, jellemzőek a hiányok, miközben kevés a megfizethető szakember.

A jó ingatlanokra viszont mindig van kereslet, csak nincs belőlük kínálat. Jellemző egyébként, hogy az ilyen paraméterekkel rendelkező ingatlanok már ki sem kerülnek a piacra, mert pont a vonzóságuk miatt általában ismeretségi körön belül elkelnek. Ez különösen jellemző egyébként a bel-budai ingatlanpiacra, ahol könnyű érdeklődőt találni akár egy szűkebb ismerősi körön belül is - mutatott rá a Balla Ingatlan közvetítője.

A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ismerősöknek történő értékesítések gyakran áron alul történnek, azaz sokkal jobb árat tudna a lakásáért kapni a tulajdonosa, ha kivinné azt a piacra. Ehhez persze tájékozódni kellene, ingatlanközvetítőt megbízni az eladással, így sokan inkább pénzt veszítenek, csak hogy elkerüljék mindezt.

Aki nem tud vagy nem akar lakást vásárolni, a bérleti piacon néz körül, ahol magasra kúsztak az árak. 100 ezer forintért már semmilyen lakást nem lehet kibérelni, 150 ezer forintnál indulnak az árak. Lehet ugyan találni olcsóbban is kiadó lakást, az állapotuk azonban hagy némi kívánnivalót maga után, így egy átlagos bérlő esetében ezek az ajánlatok nem igazán jöhetnek szóba. A kereslet most erős, és nem csak az olcsó, hanem a kifejezetten drága, több ezer eurós, jó minőségű bérlakások iránt is.

Összességében a szakértő várakozásai szerint a kereslet tekintetében egy nagyobb “zökkenőre” lehet most számítani az ingatlanpiacon, az pedig le fogja fojtani az árakat is. Ami persze nem azt jelenti, hogy egy óriási áresés következne be, hiszen ha csak stagnálást lehet látni az árakban, már az is értékcsökkenést jelent a kialakult infláció mellett. Mindez persze várhatóan elkerüli a “kurrens” ingatlanokat, melyek továbbra is jó áron és gyorsan fognak elkelni - vélekedett Nagy Andrea.

| Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details