2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Lakóingatlan

Korrekció jöhet az “elszabadult” ingatlanpiacon

2022-05-25 928

Újépítésű-áron kínált panelek, 4 millió forintot is elérő újépítésű négyzetméterárak, visszaeső hitelezés és elbizonytalanodó vevők jellemzik most a XIII. kerületi ingatlanpiacot, ahol akár árcsökkenés sem kizárt a szakértő szerint.

“Az egész ingatlanpiac elszabadult, és értelmetlen vételárakat szeretnének megkapni az eladók” - összegezte a jelenleg kialakult piaci helyzetről véleményét Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője, aki azt is hozzátette, hogy az árak mára annyira magasra emelkedtek, amit nem tudnak megfizetni a vevők.

Megfigyelései szerint a piacot az elmúlt hónapokban leginkább az állam által nyújtott kedvezmények - CSOK, babaváró, felújításra adott kedvezmény -, valamint a kedvező kamatú hitelek határozták meg, melyek jelentős mértékben befolyásolták a vásárlási kedvet, pozitív irányba. Így jelenleg jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ugyanakkor a megvalósuló tranzakciókat tekintve már nem annyira kedvező a kép.

Ez a magas áraknak köszönhető, melyek kapcsán elmondta, hogy a XIII. kerületben átlagosan mintegy 30 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során, bár területileg azért eltéréseket figyelhetünk meg. Újlipótváros például már korábban is rendkívül drága volt, ennek ellenére itt is bekövetkezett némi áremelkedés.

A túlárazás változatlanul jellemző az eladókra, mégsem igazán alkuképesek az értékesíteni kívánt ingatlanok: legfeljebb 2-5 százalékos alkukról beszélhetünk, illetve sok esetben mindössze pár százezer forintos árengedmény jelenik meg.

A túlárazott ingatlanokra természetesen jóval lassabb értékesítési idő jellemző, ami egy ingatlanközvetítő által meghatározott áron kínált lakás eladási idejéhez képest akár kétszer olyan hosszú értékesítési időt is jelenthet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha szakember bevonásával történik az eladás, akkor átlagosan hat hónap alatt értékesítik az ingatlant, ha viszont a tulajdonos ragaszkodik a magas árhoz, és csak később kezdi el csökkenteni a hirdetési árat, akkor akár egy év is eltelhet, amíg sikerül vevőt találni rá.

Jelenleg egyébként a másfél-, kétszobás, illetve a nagyobb nappali plusz háromszobás ingatlanok a legkeresettebbek, ezeket lehet a leggyorsabban értékesíteni, ugyanakkor minden ingatlantípusra van érdeklődés. Ugyanez érvényes az elhelyezkedésre is a XIII. kerületen belül: szinte minden terület keresett, ami Tóth Viktória szerint többek között a kerület jó infrastruktúrájának és kiváló tömegközlekedésének is köszönhető.

Megfigyelhető, hogy a befektetők is jelen vannak a piacon, ugyanakkor megváltozott stratégiával vásárolnak, elsősorban a jobb állapotú, felújított lakásokat keresik. Ennek oka az építőanyagárak emelkedésében keresendő, melyek jelentős mértékben növelték a használt ingatlanok felújítási költségét. A külföldiek jelenléte a vevői oldalon nem érzékelhető, inkább csak az eladóként lehet találkozni velük.

További változást jelent, hogy elkezdett csökkenni a hitelfelvétel az ingatlanvásárlásoknál, ami a magasra kúszó kamatoknak köszönhető. Ennek eredményeként egyébként a megszerezhető hitel összege is kisebb, mint ami sok eseten az ingatlan megvételéhez kellene. Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint legfeljebb 40 millió forintos hitelt vállalnak be a vevők, ennél nagyobb összegekre ritkán akad példa.

Az újépítésű lakások kapcsán elmondta, hogy ezek iránt is érzékelhető az érdeklődés, de olyan árszintet értek már el, ami miatt nagyon sok vevő újragondolja korábbi terveit. Jelenleg a kerületben mintegy 950 ezer - 4,2 millió forintos négyzetméteráron kínálnak újépítésű lakásokat, ami részben már a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

A négyzetméterár az alapján változik, hogy mennyire kiemelkedő lokációban található az ingatlan, milyen a tájolása, milyen magasan helyezkedik el, és hogy van-e terasza. A rendkívül magas árak ellenére minden típusra mutatkozik valamekkora kereslet - tette hozzá Tóth Viktória.

Akik hitel segítségével sem tudnak ingatlant vásárolni, körülnézhetnek a kerület kiadó ingatlanjai között, azonban az árak itt is emelkedtek az elmúlt hónapokban. Jelenleg a 140 ezer forintért egyszobás, bútorozatlan, de lakható állapotú lakást lehet bérelni. Ahol még egy tisztasági festést, és egyéb kisebb felújítási munkálatokat sem ejtenek meg a tulajdonosok, azt nem is nagyon tudják kiadni.

Mindenesetre az ingatlanközvetítő abban bízik, hogy úgymond “normális mederbe” terelődik az elkövetkező hónapokban az ingatlanpiac, ahol az eladók belátják, hogy újépítésű áron nem fogják tudni eladni a használt panellakásukat. Úgy véli, hogy bizonyos ingatlantípusoknál árcsökkenésre is sor kerülhet, különösen abban az esetben, ha június 30. után megszűnik a kilakoltatási moratórium, illetve a rászorulók számára a hitelmoratórium.

Amennyiben meghosszabbítják a moratóriumot, akkor csak mérsékeltebb árcsökkenésre, talán inkább stagnálásra lehet számítani a használt ingatlanok piacán. Ugyanakkor az újépítésű ingatlanok esetében az építőanyagárak és egyéb költségek további emelkedése miatt változatlanul az árak emelkedése lesz jellemző - tette hozzá a Balla Ingatlan szakértője.

| Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details