2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Lakóingatlan

A panelek vevői szállnak be a legkisebb önerővel az ingatlanvásárlásba – a XVIII.kerület ingatlanpiaca

2021-06-09 329

Miközben az elmúlt év végén elég komoly lendület bontakozott ki a budapesti és ezen belül a XVIII. kerületi ingatlanpiacán, ez áprilisban megszakadt. Az árak viszont az elmúlt hónapokban emelkedtek, ugyanakkor további drágulásra inkább már csak az újépítésűek piacán számíthatunk.

Tavaly december közepétől 2021 márciusának végéig élénk érdeklődést tapasztaltak a vevők részéről a XVIII. kerületi ingatlanközvetítők. Ugyanakkor ez a lendület áprilisban erősen visszaesett - hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője, hozzátéve, hogy ez a jelenség szinte egész Budapestre jellemző volt. Májustól aztán egy stabil, a korábbinál mérsékeltebb érdeklődés tapasztalható a piacon.

Az elmúlt egy év során mind az újépítésű, mind a használt ingatlanok esetében - legyen szó akár családi házakról, akár társasházi lakásokról - 10-20 százalékkal emelkedtek az árak. Rácz Gyula László azt is megegyezte, hogy mára a felújítandó és felújított ingatlanok árai között reális különbség alakult ki. Az árak stagnálása inkább csak a panellakások piacán volt megfigyelhető. Mint a szakértő rámutatott, a panellakásoknál, valamint a felújítandó és átlagos állapotú ingatlanoknál olykor egy-egy nagyobb alku is megfigyelhető, de ez függ a kerületen belül a lokációtól, valamint a tulajdonosi háttér jogi rendezettségétől is.

És hogy hol járnak most az árak? A Havanna lakótelepen egy 35 négyzetméteres 1+1 félszobás lakás eladási ára 19-23 millió forint között változik állapottól függően. Az 52-59 négyzetméteres 1+2 félszobás vagy kétszobás panellakások ára 21-26 millió forintig emelkedik, míg a 62 négyzetméteres 2+1 szobás lakások ára 25-29 millió forintig. A pontos összeg minden esetben az adott ingatlan állapotától függ - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

Ami az alkut illeti, az újépítésű házak árára inkább az emelkedés jellemző. Előfordul, hogy alku esetén is inkább feljebb emeli az árat a kivitelező, úgyhogy összességében kijelenthető, hogy ebben a szegmensben nincs alku. A használt lakások esetében a hirdetési idő függvénye, hogy 5 százalék alatti vagy a fölötti mértékben lehet alkudni, de általában szoros az irányár - tette hozzá.

Az értékesítési idő társasházi lakások esetében jelenleg 1-3 hónap között mozog, míg a családi házakat jellemzően 1-6 hónap alatt lehet értékesíteni. Az eladás gyorsasága nagy mértékben függ az árazástól: egy jó ár-érték arányban meghirdetett ingatlan könnyebben eladható. Rácz Gyula László szerint az árazásnál az összes értéknövelő és értékcsökkentő tényezőt figyelembe kell venni, hogy reális áron tudják meghirdetni az ingatlant, és így elfogadható időn belül értékesíthessék.

A legnagyobb keresletet egyébként most az újépítésű házak iránt tapasztalja az ingatlanközvetítő. Ezeknél elsősorban az egyszintes, nappali + 4 hálószobás, 70-100 millió forintos kategóriát keresik a vevők, de a kétszintes elrendezést is elfogadják. A használt családi házaknál a többgenerációs ingatlanok is keresettek a 30-50 millió forintos árkategóriában, de maximum 60 millió forintig mennek el a vevők. Szintén keresettek a lakások, és ezen belül leginkább a panelek, elsősorban azért, mert nem nagyon van más helyettük. 

Hitelfelvételre a vásárlások 70 százalékában sor kerül, és elsősorban a panelek vevőire jellemző az alacsonyabb önerő: sokszor mindössze 20-30 százalékot ér el, így 70-80 százalék a hitel. Ezzel szemben a téglaépítésű lakások és házak vásárlóinál jelentősebb, 40-60 százalék önerővel találkozhatunk, akár új, akár használt ingatlanról legyen szó.

Kitért arra is, hogy a bérlakások iránt az elmúlt hónapokban erősödött a kereslet, ami talán annak is köszönhető, hogy mintegy 10 százalékkal olcsóbbak, mint a járvány kitörését megelőzően. A piacon egyébként jelen vannak ismét a befektetők, de feltűnnek a külföldi vásárlók is: a kerületben elsősorban a kínai, vietnámi és újabban indiai vevőkkel lehet találkozni - tette hozzá az ingatlanközvetítő

Várakozásai szerint a jövőt illetően bizonytalanságot okoz, hogy a hitelmoratórium végén mennyi eladó ingatlan kerül majd a kínálatba. Ha sok, akkor az eredményezhet akár némi árcsökkenést is a piacon, de ez semmiképpen nem következik majd be hirtelen. Rácz Gyula László várakozásai szerint az év végéig valószínűleg stagnálni fognak az árak, de az újépítésű ingatlanok esetében a további emelkedés sem kizárható.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

More details
2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője