2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Lakóingatlan

Biztató fordulat a hazai lakásépítésekben - Ennyi lakás épült az év első három hónapjában

2021-05-05 436
Kiadta a KSH az idei első negyedévre vonatkozó lakásépítési számait, melyből kiderül, hogy 2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020. I. negyedévében.
Az átadott lakások száma elsősorban Budapesten nőtt, ahol 2708 lakást vettek használatba, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban 12%-kal több, a kisebb városokban és a községekben viszont 9,0, illetve 11%-kal kevesebb lakás épült, mint az előző év azonos időszakában.

Budapest mellett a legnagyobb újlakás-piacot jelentő Pest régióban 3,6%-kal kevesebb lakás épült, mint 2020 I. negyedévében. Az átadott lakások száma az egyes régiókon belül is változatosan alakult, ám Észak-Alföld valamennyi megyéjében kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban. A családiház-építők a várható szabályozás szigorítása miatt arra törekedtek, hogy 2020 végéig használatba vegyék a felépült lakásokat.

Az előrehozott családiház-építések miatt 2021 I. negyedévének lakásépítésében a többlakásos épületek domináltak.

  • A természetes személyek által épített lakások aránya 43-ról 28%-ra csökkent, a vállalkozások által építetteké 57-ről 71%-ra növekedett 2020 azonos időszakához képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 30%-a családi házban, 67%-a többlakásos épületben, 0,5%-a lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 16,2 négyzetméterrel, 80,3 négyzetméterre csökkent 2020 I. negyedévéhez képest.
  • Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában.

A fővárosban rendkívüli mértékben visszaesett, miközben minden egyéb településkategóriában erősen nőtt az építési kedv: Budapesten 79%-kal kevesebb, a megyei jogú városokban 77, a többi városban 82, a községekben pedig 84%-kal több lakás építését kezdeményezték, mint az előző év azonos időszakában.

Az építendő lakások száma Pest régióban 79%-kal emelkedett. Minden más vidéki régióban is növekedés tapasztalható, de Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön így is rendkívül alacsony az építendő lakások száma, így az új lakások nagy többsége várhatóan ezután is a központi és a dunántúli régiókban készül majd el. A keleti országrészben csak Észak-Alföld régióban adtak ki nagyszámú, közel 1000 építési engedélyt, ez az egy évvel korábbi érték háromszorosa.

Az építtetők az esetek 67%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb (39%), és a községekben a legmagasabb (96%). A kiadott új építési engedélyek alapján 63%-kal több, összesen 3867 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 78, a három- vagy annál több lakásosoké 6,4%. A létesítendő nem lakóépületek száma 883, 1,6%-kal több, mint 2020 I. negyedévében.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője