2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Kereskedelem

Folytatódik a jelentős árcsökkenés a vezető hazai diszkontlánc kínálatában

2023-08-28 952

Az ártstop kivezetését követően is folytatja az árak mérséklését célzó programját a Lidl. Magyarország legnagyobb diszkontláncánál már több mint félezer termék ára csökkent tartósan január óta, a kötelező akciók keretében pedig az előírtnál nagyobb, egyes esetekben akár 50 százalékos árcsökkentést tapasztalhatnak a vásárlók.

Továbbra is a lehető legjobb árakra törekszik a Lidl, összhangban a kormány intézkedéseivel, ezért Magyarország piacvezető diszkontlánca az árstopok kivezetése után is folytatja

  • Többet adunk akcióját
  • és tartós árcsökkentési programját.

Az infláció letörése, ezáltal a magyar családok támogatása kiemelten fontos a Lidl számára, amelyet az is alátámaszt, hogy január és július között immár több mint 500 termék árát sikerült tartósan csökkenteni – hangsúlyozta a Napi.hu megkeresésére Tőzsér Judit.

A vásárlók minden árelőnyt megkapnak

A Lidl kommunikációs vezetője kiemelte, egyes termékek ára az elmúlt fél évben akár 40 százalékkal is mérséklődött. Az árcsökkenés irányába tett legfontosabb lépésként a vezető diszkontlánc az elsők között határozott arról, hogy folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezd, hogy a magyar családok a lehető legolcsóbban jussanak hozzá a lehető legjobb termékekhez.

A beszerzési árak csökkenéséből adódó, valamint az azon is túlmutató árelőny azonnali továbbadásával júliusig több mint félezer termék árát mérsékelte a Lidl.

A tartós árcsökkentési programban az egyre olcsóbb árucikkek között nemcsak az alapvető élelmiszereket találják meg a fogyasztók, hanem számos egyéb közkedvelt és keresett termék is alacsony áron kapható.

Fokozott erőfeszítés az infláció elleni küzdelemben

A tartós árcsökkentést célzó programban érintett termékeken felül a Lidl a kormány rendeletében előírt, júniusban bevezetett hétről-hétre változó kötelező akciók keretében is többet ad a vásárlóknak – hangsúlyozta Tőzsér Judit. Emlékeztetett, augusztustól szeptember végéig a rendeletben megjelölt 20 termékkategóriából hetente legalább egy élelmiszer árát kell legalább 15 százalékkal alacsonyabb áron kínálni.

A Lidl az infláció letörése érdekében ennél is nagyobb árengedményt vállal: az érintett termékek árát a kötelező 15 százaléknál is jobban mérsékli, akár 50 százalékkal alacsonyabb áron kínálva a családok számára nélkülözhetetlen termékeket.

Az árstop kivezetését követően is a vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar családok mellett álljon. Széles, kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú kínálata mellett számos egyéb módon igyekszik támogatni vásárlóit abban, hogy a jövőben is a lehető legkedvezőbb áron intézhessék a bevásárlást – tette hozzá Tőzsér Judit.

Nem csak az alapvető élelmiszerek ára csökken

A tartósan árcsökkentett termékek között számos alapvető élelmiszer és a vásárlók által közkedvelt áru is szerepel. Az intézkedésnek köszönhetően

  • többféle vaj, sajt és tejföl,
  • egyes kenyerek és péktermékek,
  • a rizs, 
  • a baromfi rudacska
  • és a vegyes virágméz mellett
  • a száraztészták,
  • a szendvicsfeltétek,
  • a fűszerek,
  • a tisztító- és tisztálkodószerek,
  • a babaápolási termékek
  • és a gyümölcslevek között is találhatók árcsökkentett termékek.

A teljes cikk: Folytatódik a jelentős árcsökkenés a vezető hazai diszkontlánc kínálatában

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője