2026. január 14., szerda - Bódog

Kereskedelem

Több mint 3 ezer embernek ad munkát a tízéves SPAR partner program

2022-09-20 879

Tíz évvel ezelőtt ezen a napon nyílt meg az első SPAR partner üzlet Móron. A vállalat egyre bővülő franchise programjához napjainkban 114 településen már összesen 237 üzlet tartozik, amelyek több mint 3 ezer munkavállalónak biztosítanak megélhetést. A partner üzletek árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 82 milliárd forintot.

„A SPAR Magyarország stratégiai célja, hogy Magyarországon is egyre több helyen, a kisebb településeken is elérhető legyen a vállalat folyamatosan megújuló, magas minőséget képviselő kínálata. Ebben a törekvésünkben a saját hálózat mellett fontos szerep jut azoknak a franchise partnereknek, akik ma már 114 településen működtetnek különféle típusú üzleteket. Az idei évben mérföldkőhöz érkezett a SPAR partner programunk, amelynek első vállalkozó szellemű tagja éppen tíz évvel ezelőtt nyitotta meg áruházát Móron. A hálózat a kezdeti kis méretéhez képest már a korai években intenzíven növekedett. Az utóbbi három évben stabil, 20 százalék körüli fejlődés volt megfigyelhető, és mára a teljes magyarországi SPAR hálózat kiskereskedelmi forgalmának 10 százalékát bonyolítja a franchise rendszerünk” - hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Mint Maczelka Márk kifejtette: a SPAR értékekben és minőségben gondolkodik. Az elmúlt tíz évben összesen 237 üzlet csatlakozott a franchise programhoz: ezek közül 34 SPAR partner, 66 SPAR market, 86 OMV - SPAR Express, 51 pedig Lukoil - DESPAR üzlet. A hálózat napjainkban már több mint 3 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést. A programhoz tartozó üzletek összárbevétele évről-évre emelkedik, 2021-ben meghaladta a 82 milliárd forintot.

A SPAR partner programhoz átlagosan évente 23 új üzlet csatlakozik. A vállalat olyan, elsősorban családi vállalkozásokkal keresi a kapcsolatot, akik azon túl, hogy részt vesznek a cégük mindennapi életében, több éves kereskedelmi, kiskereskedői tapasztalattal és stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek. Emellett akár az is előnyt jelenthet, ha valaki rendelkezik akár kiskereskedelemben, akár más területen – vendéglátásban – franchise működési tapasztalattal.

A SPAR Magyarország több mint 16 ezer elérhető terméket biztosít a partnerek széles áruválasztékához, ezek között a saját márkás termékek, a Regnum húskészítmények, valamint a SPAR enjoy. kényelmi termékek is megtalálhatóak.

A folyamatosan megújuló, vásárlói igényekhez igazított szortimenten túl központi logisztikai szolgáltatások és a kor elvárásainak megfelelő informatikai rendszer segíti a hálózat működését. A partnereket dedikált értékesítési tanácsadó és külön friss termékekkel foglalkozó tanácsadó is segíti az operatív működésben. Évente átfogó zöldség-gyümölcs, pék- és húsáru oktatást is tartanak számukra.

Ezen felül a csatlakozó üzletek külsőleg és belső kialakításukat tekintve is átalakulnak.  A modernizáció során megújul a homlokzat, az eladótér, és új gépparkot kapnak ezek az áruházak. A SPAR számára fontos célként kitűzött fenntarthatóság a legkisebb üzletekben is megjelenik: az üzlethelyiségeket energiatakarékos berendezésekkel, modern hűtő-fűtő és világítástechnikával szerelik fel.

„Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján elmondható hogy a helyi igényekre szabott választék, a helyi termelők termékeinek szélesebb megjelenítése, valamint az üzlet tulajdonosa és a SPAR között tapasztalható közvetlen kapcsolat miatt a csatlakozott üzletek forgalma rövid idő alatt megnőtt” -  tette hozzá a kommunikációs vezető.

I Forrás: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

A Martley Capital eladta budaörsi irodaházát

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

Bérletidíj-emelkedésre és stabil keresletre számítanak a román kereskedelmi ingatlanpiacon

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

Hatósági ellenőrzések, bírságolások - Terézvárosban életbe lépett az Airbnb-tilalom

More details
Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

Lakásvásárlás 2026-tól: mikor kell csak az értékkülönbözet után illetéket fizetni?

More details
Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

Plakátkampányokkal nem lehet milliárdosokat meggyőzni

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője