2026. július 2., csütörtök - Ottó

Kereskedelem

Télre csődközeli állapotba kerülhetnek a plázák kiskereskedői

2022-08-16 1484

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy véli, megszületett a tökéletes recept a katasztrófához, legalábbis a plázákban üzlethelyiséget bérlők számára biztosan. A recept nem más, mint a valóság: emelkedő rezsi- és beszerzési árak, nyakon öntve egy jó adag forgalomcsökkenéssel.

A lakosság mellett a kiskereskedelemben dolgozók is egyre inkább aggódnak a téli rezsidíjak miatt, különösen igaz ez a plázákban üzlethelyiséget bérlőkre, esetükben a fenntartási költség már eddig is nagyon magas volt.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára, Neubauer Katalin szerint a bizonytalanság és az aggodalom napról napra fokozódik, a plázák ugyanis jelenleg nem tudják megmondani, hogy mennyi lesz az az energiaszámla az év végén, amit majd ráterhelnek a kereskedelmi egységek bérlőire, de az szinte biztos, hogy a drágulás a közös költségben is meg fog jelenni.

„Az energiakrízis csupán az egyik probléma, amivel a boltosoknak számolniuk kell, bár már önmagában ez is elég lesz ahhoz, hogy sok vállalkozás beleálljon a földbe” – hívta fel a figyelmet a Növekedés.hu-n az MNKSZ főtitkára, kiemelve, hogy az elmúlt hetek kormányzati bejelentései és a szemlátomást sűrűsödő nehézségek hatására a lakosság villámgyorsan költségtakarékos üzemmódba kapcsolt, és a „muszáj költésekre” rendezkedett be.

A teljes cikk az index.hu-n olvasható >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője