2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Kereskedelem

A bevásárlóközpontok nem mindegyikében tudunk hűsölni

2022-06-29 1059

Tombol a nyár a héten, ilyenkor érdemes a legtöbb időt klimatizált helyen tölteni. De mit tehet, akinek otthon nincs léghűtő berendezése? Megmértük, a különböző bevásárlóközpontokban hány fokban hűsölhetünk.

Tombol a nyári forróság me­­gyénkben, a helyzet pedig nap­­­­ról napra egyre keményebb lesz. Harmadfokú, vagyis a legmagasabb szintű hőségriasztás van érvényben, ilyenkor szakemberek is azt javasolják, hogy aki tud, húzódjon hűvös helyre. Feltérképeztük tehát a klasszikus menekülő lehetőségeket, vagyis azokat a nyilvános helyeket, ahol azok is akár több órát is eltölthetnek feltűnés nélkül azok, akiknek nincs otthon légkondijuk. Egy szobahőmérővel felszerelkezve azt is megnéztük, hol van a leghűvösebb. 

Körutunkat délelőtt 10 órakor a Rókusi körúti Tescóban kezdtük. Az autó hőmérőjének tanúsága szerint már ekkor is 32 fok volt odakint, így belépve hirtelen kellemesnek tűnt az ottani hőmérséklet. De csak hir­­telen. Pár perc után kiderült, hogy gyakorlatilag az épületben is hihetetlenül meleg van, 28,5 foknál nem mutatott kevesebbet a digitális kijelző. Az egyik üzlet eladója is megjegyezte: nem viszik túlzásba a légkondicionálást. Nem volt jobb a helyzet néhány sarokkal arrébb, a Szeged Plazában sem. A napsütötte, középső részen több mint 29 fok volt, a leghűvösebb sarokban 28. Itt is egy eladótól tudtunk meg pluszinformációkat. Mint mondta, délelőtt mindig meleg van, délutánra jobb a helyzet. 

Az Árkád volt az első hely, ahol végre igazi hűvös fogadott bennünket. A legkellemesebb idő természetesen a legalsó szinten volt, a legmelegebbet pedig az éttermek környékén mértük. Mivel itt az üzleteknek is eltérő a hőmérséklete, az is befolyásolja a hőérzetet, honnan milyen levegő zúdul ki, de átlagosan 26 fok körül volt a hőmérséklet, ami akár órákon keresztül is jól viselhető. 

Miközben átautóztunk a Napfény Parkba, a borult idő ellenére az autóban már 44 fokra kúszott fel a hőmérséklet. Innen a 35 fokba is élvezet volt kiszállni, de a 26 fokra klimatizált bevásárlóközpontban még jobban esett hűsölni. Ezt egyébként többen már fel is fedezték maguknak, a folyosókon lévő padok mind tele voltak ebédidőben. A kávézóban dolgozó alkalmazott azonban nem élvezte ennyire a hűvös klímát: mivel ő egész nap itt dolgozik, még egy kardigánt is felvett, nyári ruhája ugyanis kevésnek bizonyult ehhez a hőmérséklethez. 

Kollégánk Makón is szétnézett, ahol a nyári hőség enyhítésére ismét párakapukat és frissítőpontokat telepítettek a város főterén. Előbbiek a Széchenyi és a Makovecz téren, utóbbiak pedig a Korona, a Hagymaház és a Hagymatikum előtt várják a felfrissülni vágyókat. Ezeknél hűtött vizet kaphatnak a szomjazók. Aki pedig hűs levegőre vágyik, többek között az Aradi utcai Tesco, a Csanád vezér téri SPAR, a Szegedi utcai Lidl és Penny Market üzletben találhat enyhet. 

I Forrás: delmagyar.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője