2026. július 1., szerda - Annamária

Kereskedelem

Automatizált konténerüzletet fejlesztett a Kende Gastro Zrt.

2022-05-18 1346

A Kende Gastro Zrt. bemutatta Magyarország első mesterséges intelligenciát alkalmazó, automatizált konténerüzletét; a cég az alkalmazott technológia kizárólagos európai forgalmazója, és a szomszédos országokban is tervezi a terjeszkedést - mondta Kende Gábor, a zrt. alapítója, gazdasági igazgató az MTI-nek.

Az automatizált üzletekben nincs szükség személyzetre, így pénztárosra sem, kamerákkal követik nyomon a vásárlást és azonosítják be a polcról levett termékeket, az üzletek pedig a nap 24 órájában üzemeltethetők - mondta.

A rendszer a polcról levett termékeket azonosítja, virtuális kosárba teszi, az ellenértéket automatikusan leemeli az applikációba elmentett bankkártyáról, az üzlet elhagyását követően - tette hozzá.

A pénztármentes üzletek kialakítását 2020-ban kezdték tervezni, a cég első automatizált bisztrója tavaly év végén nyílt meg Budapesten.

A technológiát 2018-ban fejlesztette ki az Amazon, majd több startup cég is foglalkozni kezdett hasonló rendszerek kiépítésével, jelenleg globálisan 10-12 cég foglakozik ezzel - mondta az igazgató. A Kende Gastro az AiFi-t és a Cloudpick rendszert választotta. A magyar családi vállalkozás európai forgalmazóként, magyarországi kizárólagos joggal rendelkezik - tette hozzá.

Kende Gábor elmondta: egy 20 négyzetméteres, szabványos alapterületű és berendezésű konténerüzlet kulcsrakészen, körülbelül 20-40 millió forintba kerül. A cégeknek a helyszínválasztással kapcsolatban szakmai tanácsadást nyújtanak, biztosítják az intelligens kamerarendszer technológiájának telepítését és beüzemelését. Ezen túl a működés során folyamatos IT-támogatást nyújtanak, illetve a rendszer kiértékelő jelentéseket a forgalomról, a vásárlókról és a vásárlás körülményeiről.

A Kende Gastro Zrt.-nek a bemutató üzlet és a konténerüzlet kialakítása eddig 150 millió forintba került, az önerő mellé a Kavosz Zrt. támogatott beruházási hitelét vették igénybe - jegyezte meg az igazgató.

Jelezte: a rendszerrel bármilyen terméket lehet értékesíteni - jövedéki terméket is. Már több mint 100 vállalkozás érdeklődik a megvalósítás iránt, közöttük könyvkereskedések, barkácstermékeket, állateledelt forgalmazók is vannak. Majdnem minden nagy magyarországi kiskereskedelmi lánc az érdeklődők között van - hangsúlyozta.

A cég idei terveiben szerepel az új konténerüzlet bemutatása fesztiválokon, az értékesítés felfuttatása. Partnereik rövidesen több tíz üzletet nyithatnak.

Kende Gábor kiemelte: a technológia elterjesztésében a Magyar Falu program támogatásában is bíznak, mivel több mint 100 olyan magyarországi település van, ahol nincs élelmiszerbolt.

A Kende Gastro Zrt. 1989-ben kezdte meg tevékenységét, elsősorban professzionális konyhák telepítésével foglalkozik, szállodák, éttermek, kávézók, valamint catering cégek számára. Az új technológiát bemutató üzleten kívül egy termelőüzemük is van, ahol a saját márkanév alatt forgalmazott termékeik készülnek.

A cég árbevétele 2020-ban a járvány következtében 898 millió forintra esett vissza a 2019. évi 1,34 milliárd forint után. 2021-ben elérték az 1,6 milliárd forintot, az idén ugyanezt tervezik elérni. A világjárvány ellenére tavaly bővülni tudtak: míg 2020-ban 30 dolgozót foglalkoztattak, tavaly már közel 40-et, közöttük egy négyfős saját fejlesztői csapatot.

I Forrás: webradio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője