2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Ingatlanpiac

A Kormány befagyasztotta a késedelmi kamatokat

2022-11-12 672

Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza.

Kiemelendő, hogy ez a „kamatmaximum” nem csak a jövőben kötendő szerződésekre, de a Kormányrendelet hatálybalépésekor már hatályos szerződések kamatainak érvényesítésére is vonatkozik, tehát késedelmi kamat jogcímen a Kormányrendet kihirdetésekor már hatályban lévő szerződések alapján sem követelhető 25%-nál magasabb kamat. Ha a felek a szerződésben ennél magasabb kamatmértéket kötöttek ki, úgy az a veszélyhelyzet ideje alatt a jogszabály alapján nem érvényesíthető.

Mivel a Kormányrendelet csupán veszélyhelyzet ideje alatti „érvényesíthetőségről” és nem a kamatmaximum veszélyhelyzet ideje alatti kötelező „alkalmazandóságáról” beszél, elképzelhető, hogy azoknak, akik szerződés alapján a 25%-nál magasabb kamatra lennének jogosultak, érdemes kivárni a veszélyhelyzet megszűnését és csak azután (de még elévülési időn belül) érvényesíteni a késedelmi kamatkövetelésüket, hogy azt ismét a “normál” szabályok szerint, a 25%-os mértéket meghaladóan tehessék.

Tekintve, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a veszélyhelyzet 2022. december 1-én hatályát veszti, így a jelenlegi szabályozás szerint a kamatmaximum is eddig szól. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy a veszélyhelyzet – és ezáltal a kamatmaximum – meghosszabbításra.

Forrás: Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

More details
Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője