2026. február 28., szombat - Elemér

Irodapiac

Átalakítanak egy pályaudvart: irodaház lesz belőle

2023-08-16 904

A bontás és az új építés helyett az állagmegóvást és a fenntarthatóságot választották Bécs egyik legjelentősebb épületének átalakításakor. A Strabag leányvállalata évek óta arra szakosodott, hogy bontás helyett a meglévő épületeket hasznosítsa, és a korábbi építőanyagok nagy részét újra felhasználja – írja a Magyar Építők a Strabag Magyarország Kft. közösségi bejegyzésére hivatkozva. A posztból kiderült, hogy az osztrák fővárosban található, Ferenc József császárról elnevezett vasútállomás főépületéből irodaház születik.

A FRANCIS kereskedelmi központ tíz emelete munkára, étkezésre és bevásárlásra szolgál majd, miközben az alagsorban továbbra is regionális vonatok közlekednek majd.

Módszerváltás

Az 1978-ban átadott épületet nem lebontják és újjá építik, hanem átalakítással varázsolnak belőle modern épületet. 

Az irodaház honlapján a szóban forgó projektről konkrét számokat is közölnek: a bontás és az újjáépítés 27595 tonna szén-dioxid kibocsátással járt volna, míg az átalakítás ezzel szemben jóval kevesebbet, mindössze 8970 tonnányit okoz, vagyis ez a fajta szemlélet harmadára csökkenti a légkör szennyezését.

Hasonlóan sokat mondó adat, hogy a bontás során mintegy 10 ezer teherautónyi mennyiséget kellett volna elszállítani a bontott anyagból, ami egy Bécstől Pozsonyig tartó konvojnak felel meg.

I Forrás: napi.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője