2026. július 2., csütörtök - Ottó

Irodapiac

Viszlát home office, vissza az irodába? Mark Zuckerberg elemzése után sok vállalkozás elgondolkodhat a távmunkán

2023-03-17 1011

Mark Zuckerberg a Covid-járvány kellős közepén még azt mondta, hogy a Facebook a leginnovatívabb vállalat lesz a távmunkában, úgy tűnik azonban, mégsem eszik olyan forrón azt a kását. Az azóta Meta néven működő cég egy belsős kutatási anyagából kiderült ugyanis, mégis vannak előnyei az irodai munkavégzésnek.

Mark Zuckerberg, a Facebookot birtokló Meta vezetője szerint egy, a cég működését vizsgáló adatelemzés eredménye alapján jobban teljesítenek azok a dolgozók, akik hagyományos módon csatlakoztak a céghez, mint azok, akik a kezdetektől fogva távmunkában dolgoznak. Az elemzésből az is kiderül, hogy azok a mérnökök, akik pályájuk elején járnak, jobban teljesítenek, ha hetente legalább három napot az irodában töltenek – összegzett a TechCrunch.

Zuckerberg szerint az irodában töltött idő segítheti, hogy a munkavállalók gyorsabban dolgozzanak és mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki egymással.

A TechCrunch szerint ezt a dolgot hátráltathatja, hogy a Meta egy robosztus vállalat, amelynek meg kell találnia az utat az átálláshoz. Ezen a téren jobban teljesíthetnek azok a cégek, amelyek már a kezdetektől fogva támogatják a home office lehetőségét.

Bár a jelek szerint a Meta az irodai visszatérés felé tereli a maradék dolgozóját, a távmunka lehetősége valószínűleg nem fog megszűnni, Zuckerberg ugyanis kijelentette, elkötelezett a hibrid munkavégzés mellett.

I Forrás: hvg.hu

 

A belső hatékonyságot vizsgáló jelentés részleteit akkor árulta el Zuckerberg, amikor bejelentette, hogy a Meta a korábbi 11 ezer munkavállalója után most újabb 10 ezer embernek mond fel. A cég vezetője szerint számos olyan módszert vizsgáltak a vállalatnál, amely képes azt hatékonyabban működővé tenni. Ebbe beletartozik az alacsony prioritású projektek kilövése, valamint a középvezetői réteg megnyirbálása.

A távmunkát a koronavírus-járvány kitörése után más cégekhez hasonlóan a Meta is lehetővé tette. Igaz, akkor még arról beszélt Zuckerberg, hogy ezen a téren a leginkább előremutató vállalat lesz a Meta.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője