2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Irodapiac

Home office-ban is lehet haladni a munkával? Ebből a kutatásból kiderül az igazság

2022-09-12 906

Miután a járvány alatt több cég is lehetővé tette az otthoni munkát a dolgozóinak, sok munkaadó tartott attól, hogy a tömeges home office-ra váltás elkerülhetetlenül a termelékenység csökkenéséhez vezet, így megpróbálta az első adandó alkalommal visszaterelni a dolgozókat az irodába.

Most azonban kutatás készült erről a kérdésről a Deloitte tanácsadó cég valamint a Bécsi és Grazi Egyetem jóvoltából, melynek eredményei nem támasztják alá a félelmeket. Éppen ellenkezőleg, azt bizonyítják, hogy a produktivitás valójában nőtt az otthoni munka során. Legalábbis rövid távon. A biztató eredmények mellett egyre több alkalmazott is igényli ezt a lehetőséget, így a tanulmány szerint azok a cégek, amelyek nem kínálnak otthonimunka-opciót, kevésbé lesznek versenyképesek.

Ausztria érdekes példa az otthoni munkavégzés terén, mivel 2021 decemberében a kormány adókedvezményt vezetett be az otthondolgozóknak.

A megkérdezett hatszáz vállalat körülbelül kilencven százaléka kínál alkalmazottainak otthondolgozási lehetőséget, és az alkalmazottak legalább fele él is vele. A munkavállalók átlagosan heti két-három napot dolgoznak otthonról, és az esetek legalább felében ezt az időt maguk oszthatják be.

A cégek körülbelül hatvan százaléka azt tapasztalta, hogy nőtt az otthonról dolgozók termelékenysége, nagyrészt azért, mert könnyebben tudnak koncentrálni.

Mindössze a vállalatok hat százaléka számolt be arról, hogy csökkent a produktivitás.

Az új helyzet azonban új kihívásokkal is járhat, például az új alkalmazottak felvételi folyamatát megnehezíthet, ha sokan dolgoznak az irodán kívül. Így az új alkalmazottak gyakran nem lépnek személyes kapcsolatba a kollégáikkal, és nehezebben alakulhat ki a lojalitás is a csapathoz és a munkaadóhoz. Emellett a kutatók rámutatnak, hogy az otthoni munka csökkenti a kapcsolatépítési lehetőségeket, ez pedig csökkentheti az új ismeretségekből születő új projektek lehetőségét.

Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a home office-ban az ember egyre inkább elszigetelődik, és hajlamos gyorsabban kiégni, mintha irodában dolgozna.

Ennek oka lehet a produktivitás kezdeti felfutása is, míg az irodai kultúra lehetőséget teremt a lazább időbeosztásra és a társasági életre. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a videomegbeszélések segíthetnek enyhíteni ezeket a problémákat, de a munkaadóknak meg kell találniuk a módját, hogy stabil egyensúlyt teremtsenek az irodai és az otthoni munka között.

Egy másik kutatásból az is kiderült, melyik országban a legjobbak a feltételek a távmunkához. Aki pedig ezt a távoli falut választja digitális nomád életmódjához, történelmet írhat.

(Forrás: The Mayor/Roadster.hu, kép: Unsplash)

 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője