2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Ipar, logisztika

Csak kapkodjuk a fejünket: döbbenet mi zajlik ebben az ágazatban

2024-01-11 1250

A többi ágazathoz hasonlóan a szállítmányozás területén is jelentős volt a visszaesés 2023-ban. A magyar agrárexport is jelentősen csökkent, és az augusztus óta tartó szárazság pedig rányomta a bélyegét a Felső-dunai, a rajnai, és az Al-dunai piacra is. A kisvizes időszakokban a piac egy része elmenekült a folyamhajózástól a teljesen kiszámíthatatlan költségszerkezet miatt. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy vasúti forgalom a vegyiparban és az olajtermékek tekintetében csökkent.

Pekár János, a szervezet főtitkára lapunknak azt is elárulta, hogy új, nagy vasúti forgalmat generáló beruházások nem valósultak meg. Mint mondta, a szárazföldi forgalmat az egész Európára jellemző vasútépítési nehézségek, illetve a magas energiaárak miatti magas vasúti vontatási költségek, és pályakapacitási problémák nehezítették. Ugyanakkor egy kis szerencsével idén minden megváltozhat.

A szállítmányozási ágazatban a 2021. és 2022. évek aranykora után tavaly már érezhető volt a lassulás. A tengeri konténeres forgalom esetén az import oldalon általánosságban mintegy 15%-os, export oldalon 25-30%-os volt a visszaesés, ennek következtében a tengeri fuvardíjak a tizedére estek vissza. Az egy évvel ezelőtt vagyonokat kereső konténeres társaságok hajókat vontak ki a forgalomból, a harmadik negyedévtől negatív eredményeket mutattak fel, és elbocsátásokba kezdtek.

A teljes cikk: Csak kapkodjuk a fejünket: döbbenet mi zajlik ebben az ágazatban

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője