2026. február 7., szombat - Tódor

Ipar, logisztika

A papírgyár munkahelyet kínál a menekülteknek

2022-03-07 1369

Közel 100 munkahelyet ajánl fel a Vajda-Papír, Magyarország vezető higiéniai papír termék gyártója az Ukrajnából menekülőknek. Vajda Attila, a Kft. alapító ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalatcsoport több mint 650 munkavállalót foglalkoztató cég dunaföldvári, székesfehérvári és budapesti gyárában is kínál munkalehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az itt elhelyezkedőknek biztos jövedelmet és lakhatást is biztosíthatnak.

A Vajda-Papír Kft. mindegyik gyára közelében biztosít szálláslehetőséget az egyedülállóknak, de segítséget nyújtanak a családok elhelyezésében is, és megszervezik az egészségügyi ellátásukat is. Nem hagyjuk magára a dolgozók hozzátartozóit – mondta, és megemlítette, hogy felveszik a kapcsolatot a helyi önkormányzati illetékesekkel a gyerekeknek óvodai, iskolai elhelyezése érdekében. A magyarul nem beszélő munkavállalóknak tolmács segíti a beilleszkedést. 

„Magyarország egyik vezető papírtermék-gyártójaként eddig is fontos volt a szolidaritás - a nehéz helyzetű magyarországi családokon rendszeresen segítünk – így nem mehetünk el segítségnyújtás nélkül a bajba jutott, tőlünk menedéket kérő ukrajnai magyarok és ukránok mellett sem” – mondta. Hangsúlyozta, ebben az időszakban nagyon fontos a támogatás minden formája, a munkalehetőség azonban a hosszú távú biztonságot garantálhatja ezeknek az embereknek.

Ismertette: a Vajda-Papír budapesti gyárába 20 munkahelyet ajánlanak gépkezelőknek, gépbeállítóknak, további 10-et kézi anyagmozgatóknak, kézi csomagolónak szintén 10 munkavállalót várnak, targoncavezetői munkakörbe ugyancsak 10-et. A székesfehérvári üzembe 8 gépkezelőt és 20 kézi csomagolót, a dunaföldvári üzembe pedig további 4 gépkezelői, 6 targoncavezetői, 3 elektromos karbantartói és ugyancsak 3 gépkarbantartói állás várja az ukrajnai harcok elől menekülő munkavállalókat. A munkalehetőségekről információk a Vajda-Papír honlapján a Karrier aloldalon érhetők el.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője