2021. július 29., csütörtök - Márta

Ipar, logisztika

Átadták az új debreceni logisztikai központot

2021-06-17 189

Az Ökumenikus Segélyszervezet többek között Debrecenben hozott létre új raktárbázist és gyermekfejlesztő központot. A cívisvárosi intézményt szerda délután adták át, az eseményen részt vett Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is, aki elsőként a kormány karitatív szervezeteket segítő törekvéseiről beszélt.

– 11 évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk kormányozni, akkor sok mindennel szembesültünk: katasztrofális gazdasági helyzettel, erkölcsileg romokban heverő országgal és ráadásul pont beleestünk egy hatalmas északkelet-magyarországi árvízbe, sőt még ősszel a vörösiszap-katasztrófa szörnyűségeit is átéltük. De azt is láttuk, hogy kivéreztették a karitatív szervezeteket és nemcsak hogy nem volt egységes a gondolkodás, de támogatásuk sem volt – idézte fel. Mint mondta, úgy kellett ellenzéki sorban 2010. előtt kiharcolni néhány támogatást ezeknek a szervezeteknek. – Az elmúlt 10-11 év viszont egy fantasztikus összefogás eredménye mutatkozik meg. Ebbe a sorba illeszthető bele az a támogatás, amelynek eredményeképpen az Ökumenikus Segélyszervezet itt, Debrecenben, vagy akár Kastélyosdombón és Miskolcon is csodálatos épületeket hozott létre – fogalmazott.

Soltész Miklós tudatta, összesen 4 és fél milliárd forintos támogatást kaptak szervezetek.

– Hat szervezet kapott 650-650 millió forintos támogatást, ebben öt egyházi szervezet van, valamint a Vöröskereszt. Ezen felül pedig volt még három kisebb karitatív szervezet épített 200-200 millió forintból különböző szociális intézményeket – részletezte. Az államtitkár kiemelte, az elvégzett munka révén a kilenc karitatív szervezet az országban 31 településen, 46 helyszínen valósított meg fejlesztéseket. Tíz nagy logisztikai bázis épült meg, illetve 36 regionális vagy helyi központ.

A cél az volt, hogy ha Magyarországon vagy a Kárpát-medencében katasztrófa következik be, akkor minél gyorsabban el tudják érni azokat az embereket, akik a segítségre rászorulnak.

Az idén 30 éves Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László kiemelte, ilyen mértékű infrastrukturális támogatást mint a mostani, korábban nem kaptak. A 650 millió forintos támogatás fő célja a logisztikai bázisok létrehozása volt, ugyanakkor az is fontos, hogy ezek a raktárbázisok egyidejűleg közösségi pontok legyenek, valamint a gyermekfejlesztés ügyében is sokkal komolyabb feladatot tudjanak vállalni.

– Ennek a folyamatnak érkezünk most el a végső állomásához, Debrecenhez. A város számunkra egy kiemelt fontosságú terület azért is, mert 1992 óta vagyunk jelen itt, az első intézményünket Debrecenben nyitottuk meg. Azóta óriásit fejlődött a város – mondta Lehel László. Arra is kitért, munkájuk során figyelniük kell a társadalmi változásokra és az új igényekre. – A családcentrikus tevékenységünk szempontjából nagyon fontos a gyerekeknek a fejlesztése, több ezer gyerekkel tudunk foglalkozni évente, de ezeket a számokat most még tovább tudjuk növelni akár itt, Debrecenben, de akár Kastélyosdombón vagy Miskolcon is – tudatta.

Papp László, Debrecen polgármestere elöljáróban köszönetét fejezte ki az Ökumenikus Segélyszervezetnek tekintettel arra, hogy közel három évtizedes debreceni aktivitást követően létrehozta raktárbázisát és gyermekfejlesztési központját is. – Az elmúlt több mint egy év egyértelműen rávilágított arra, hogy mekkora jelentősége van a segélyszervezeteknek.

„Debrecen egy gondoskodó város, ezt örömmel és hittel mondjuk, mert valóban igyekszünk egy-egy év megtervezésénél a város büdzséjében megteremteni annak anyagi feltételeit, hogy a rászorulók számára segítséget tudjunk nyújtani”

– fogalmazott a polgármester. Kitért arra is, a városban működtetnek olyan szervezeti kereteket is, melyek együttműködésben az Ökumenikus Segélyszervezettel, egyházakkal, vállalkozásokkal és civil szervezetekkel a karitatív testületen keresztül ott vannak mindenhol, ahol azt a szükség megkívánja. – Nagyon jó érzés az, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy adhatunk. Segítsünk azokon, akik erre rászorulnak! Debrecen ezt örömmel teszi, örömmel segíti az Ökumenikus Segélyszervezet debreceni aktivitását – fogalmazott. Az új épület átadásán részt vett Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is, a szalagátvágásra ő is csatlakozott.

Raktár és közösségi tér egyben

A debreceni központ raktárépületében 150 négyzetméteren már tömött polcokon sorakoznak olyan tárgyak és eszközök, melyek egy esetleges katasztrófa során szükségesek, ugyanakkor ruhaneműk és takarók is megtalálhatók itt. Több száz fő számára tudnak segítséget nyújtani azonnal. Az épület alapterülete 300 négyzetméter, ez egészül még ki a tetőtér hasznos részeivel. Csoportszobákat, szociális helyiségeket is alakították ki, a raktár egy része pedig közösségi térként is használható. Idén nyáron pedig már két tábort is tartanak itt, egy turnusban húsz tanulót tudnak fogadni.

| Forrás: Haon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Ingyenes Duna-parti kertmozi nyílik a Kopaszi-gáton, 2021. augusztus 21-ig

Ingyenes Duna-parti kertmozi nyílik a Kopaszi-gáton, 2021. augusztus 21-ig

More details
Egyedi album tiszteleg az olimpikonok előtt

Egyedi album tiszteleg az olimpikonok előtt

More details
Kötelező útmutatás az evidenshez? Mostantól egy golyóstollhoz vagy hajkeféhez is mellékelni kell

Kötelező útmutatás az evidenshez? Mostantól egy golyóstollhoz vagy hajkeféhez is mellékelni kell

More details
Elindult a faanyagnál is az építőanyagstop!

Elindult a faanyagnál is az építőanyagstop!

More details
CosmeticBusiness szakvásár, München, 2021. október 20-21.

CosmeticBusiness szakvásár, München, 2021. október 20-21.

More details
Crowne Plaza nyílt a korábbi Westend-beli Hilton helyén

Crowne Plaza nyílt a korábbi Westend-beli Hilton helyén

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A 2020-as évek legégetőbb kérdéseire hoz válaszokat az idei Brain Bar

A 2020-as évek legégetőbb kérdéseire hoz válaszokat az idei Brain Bar

More details
Elindult az East Gate Business Park második ütemének fejlesztése

Elindult az East Gate Business Park második ütemének fejlesztése

More details