2026. június 12., péntek - Villő

Ingatlanfejlesztés

Újabb három díjjal ismerték el a Market Építő Zrt. értékteremtő munkáját

2024-12-13 870

Mintegy negyedszázados hagyomány, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége az évzáró közgyűlésén díjazza az elmúlt egy esztendő legértékesebbnek ítélt építőipari beruházásait, kezdeményezéseit. Az Építőipari Nívódíj pályázatra a hazai vállalatok olyan fejlesztésekkel nevezhetnek, amelyek esetében a végszámla-érték meghaladja a hatszáz millió forintot, illetve a benevezett létesítmény legalább egy éve megkapta a használatba vételi engedélyét. Az Építőipari Marketingkommunikációs Díjakkal pedig az év marketingkommunikációs személyének, kampányának és legjobb társadalmi felelősségvállalási programjának érdemeit ismerik el.

Az Építőipari Nívódíj pályázaton Középület – Kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában díjjal jutalmazták a Dorothea Hotel Budapest, Marriott Autograph Collection fejlesztést, amelyre a Market Építő Zrt. a BDPST Zrt.-vel közösen nevezett. A zsűri méltatásában kiemelte a két cég professzionális szakmai hozzáállását, amelyet a beruházásban érintett három létesítmény – a Wéber-ház, a Mahart-ház és a Futura-ház – felújításával és funkcionális átalakításával kapcsolatban tanúsított. A bírálók szerint a történelmi értékeket konzerváló gyönyörű homlokzat megőrzésével és a belső terek igényes, korszerű átalakításával a belvárosi szálloda épületegyüttese túlzás nélkül világszínvonalú lett.

Nagy sikert aratott a Market Csoport ROM Vándor elnevezésű CSR programja is, amely Az Év Építőipari Társadalmi Felelősségvállalása Díjat érdemelte ki az ÉVOSZ által delegált szakmai zsűritől. Az értékteremtő program célja az Árpád-kori műemlékek megmentése az utókor számára. Az unikális vállalati kezdeményezés keretében a Market Építő Zrt. eddig négy elhagyatott, pusztulásra ítélt, hazai Árpád-kori templomrom rehabilitációját végezte el, amelyek különleges karakterükkel, atmoszférájukkal, természeti beágyazódásukkal, illetve kultúrtörténeti jelentőségükkel gazdagítják a hazai és európai építészeti örökséget. A helyreállítási munkálatok magukba foglalták a romok szakszerű állagmegóvási, restaurálási munkálatait, továbbá a műemlékek környezetének rendezését, további feladatot jelentenek az előzetes tudományos kutatások (építészettörténeti, régészeti, geofizikai és épületdiagnosztikai vizsgálatok), melyek sok esetben teljesen új ismeretekkel gazdagítják a tudományos és kultúrtörténeti diskurzust.

Az Év Zöld Építménye Különdíjban részesült az immár innovatív, inspiráló tereiről ismert Corvinus Gellért Campus ingatlanfejlesztés, amelynek tervezési munkálatait a Market Építő Zrt. leányvállalata, a Lean Tech Mérnökiroda Kft. végezte. Az épületkomplexum tervezésében és kivitelezésében kiemelt szerepet játszott a fenntarthatóság és a minél nagyobb fokú energiahatékonyság elérése, ezáltal egy olyan új, korszerű felsőoktatási létesítmény jöhetett létre, amely hazánkban egyedüliként nyerhette el a LEED Gold minősítést. Az energiahatékonysági szempontok érvényre jutnak az épületburkolatok és a hőszigetelés megválasztásában, a külső árnyékolás, a hőszivattyús fűtési rendszer, a hővisszanyerős légtechnikai berendezések, illetőleg az energiaellátást részben biztosító napelemes rendszerek kialakításában. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Corvinus Egyetem új, gellérthegyi kampusza az ország legfenntarthatóbb oktatási épületévé válhatott.

| Forrás: sajtóanyag + octogon.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője