2026. április 12., vasárnap - Gyula

Ingatlanfejlesztés

Európa egyik legnagyobb filmgyártó kapacitása épülhet fel Mogyoródon

2021-07-27 570

Astra Filmland néven 50 hektáros, csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, az összesen mintegy 40 milliárd forintos beruházás keretében. A beruházás célja, hogy tovább erősítse Magyarország nemzetközi filmgyártásban elfoglalt pozícióját.

A hazai befektetők fejlesztésével megvalósuló beruházásnak köszönhetően Európa egyik legnagyobb filmgyártó kapacitása épülhet fel, amelynek köszönhetően Budapest megerősítheti az előnyét a régió többi filmes központjával szemben, de akár a legnagyobb európai filmközpont, London egyenrangú kihívója is lehet.

A hazai filmipar az elmúlt években gyors fellendülésen ment keresztül, melyet bizonyít, hogy becslések szerint 2021-ben az ágazat 200 milliárd forintos bevételt termelhet Magyarországon, miközben a kapacitások közel 100%-ban foglaltak, így a magyar műtermek és filmgyártó cégek válogathatnak a megrendelők között, de ez azt is jelenti, hogy így kénytelenek megkereséseket visszautasítani.

A hazai filmipari környezet olyannyira stabil, hogy most lehetőség van arra, hogy kiszakadjunk az európai szervizországok kategóriájából

- véli Rajna Gábor, producer, az Astra Filmland ötletgazdája.

Az Astra Filmland mögött álló befektetők szerint a kereslet a következő években is intenzív maradhat, különösen, hogy a pandémia miatt elmaradt forgatások, illetve a műsorszolgáltató cégek tartalomgyártási forradalma globálisan és hosszabb távon is tartós igényt támaszthat. A Mogyoródon már működő Astra Filmstúdió magyar tulajdonosai és új befektetőtársai erre az igényre alapozva jelentik be fejlesztési terveiket.

A fejlesztés terveiben szerepel még látogatóközpont, angol nyelvű filmes képzés, illetve a stábtagok családtagjai számára angol nyelvű óvoda és iskola létrehozása, továbbá a tervek szerint a stúdió a modern trendeknek megfelelően egészségügyi és zöld szabványoknak is megfelel majd.

A beruházás több fázisban valósul meg, a már ma is működő Astra 1 mellett két hónapon belül nyitja kapuit az Astra 2, majd egy újabb szakasz keretében készülhet el az Astra 3, illetve az Astra 4 fejlesztési ütem.

Az Astra Filmland eddigi fejlesztései magyar magánbefektetők tőkéjéből valósultak meg, de a későbbi fázisokhoz a szervezők bankhitelt és közösségi forrásokat is be kívánnak vonni.

A hazai filmipar úgy néz ki komoly fejlesztéseknek néz elébe, mivel június végén látott napvilágot a hír, hogy Budakalász közelében is új, nemzetközi filmstúdiót építenek, ahol elsősorban amerikai produkciók készülnek majd - az érdeklődők között már a Netflix, a Walt Disney és a Marvel is megjelent.

I Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője