2026. július 3., péntek - Kornél

Ingatlanfejlesztés

Osztrák multi döntött úgy, jelentős beruházást hajt végre Magyarországon

2021-07-21 595

Az elveszített munkahelyek pótlása kulcskérdés a világjárvány gazdasági hatásainak kezelésében - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Knapp Hungary Kft. közel hatmilliárd forintos, 1,4 milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló beruházását bejelentő sajtótájékoztatón kedden a Veszprém megyei Nemesvámoson.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország jól teljesített, az elveszített munkahelyeket sikerült pótolni, és ma már 43 ezerrel dolgoznak többen mint egy évvel ezelőtt. A tárcavezető felidézte: tavaly az MTD Hungária Kft. bezárása miatt 456 ember vesztette el a munkahelyét és 90 ezer négyzetméteres terület maradt "gazda nélkül" Nemesvámoson.

A Knapp beruházásáért húsz ország közti versenyt nyert meg Magyarország és Nemesvámos, az osztrák cég 500 munkahelyet teremt.

A miniszter kitért rá: a raktározás és a logisztika a magyar gazdaság számára meghatározó jelentőségű, ráadásul az ezen a területen működő Knapp technológiai színvonalával magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremt.

Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt másfél év mind gazdasági, mind egészségügyi szempontból emberpróbáló időszak volt, de Ausztria és Magyarország is hatékony válaszokat tudott találni a nehézségekre. Ebben fontos szerepet játszott a két ország közti együttműködés - emelte ki.

Hozzátette, Ausztria a harmadik legnagyobb beruházó, illetve a második legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak.

Franz Mathi, a Knapp Hungary Kft. működésért felelős igazgatója arról beszélt: cégcsoportjuk több ágazatban, köztük az egészségügy, a divat, a kiskereskedelem, az élelmiszer-kiskereskedelem és az ipar területén kínál személyre szabott logisztikai megoldásokat.

I Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details