2025. július 7., hétfő - Appolónia

Archívum

Dilemma a nyár közepén? Vegyünk vagy béreljünk lakást?

2021-07-21 316

A korábbinál hosszabb idő alatt térül meg jelenleg egy lakás vásárlása a bérléshez képest az egyetemi városokban, ami a koronavírus-járvány hatása. A bérleti díjak ugyanis a kereslet elmaradásával jelentősen csökkentek a válság előtti szinthez képest, a lakásárak azonban a korábbinál kisebb mértékben, de tovább nőttek. Míg a járvány előtt tízévnyi bérleti díjból már a legdrágább környéken, a főváros II. kerületében is lehetett venni egy lakást, addig idén ehhez 18 évnyi bérleti díj kell a XI. kerületben.

A következő hetekben, hónapokban azonban a bérleti díjak a várakozások szerint emelkedésnek indulnak, így csökkenhetnek a bérlési és a vásárlási költségeket összehasonlító fedezeti időtávok.

A koronavírus-járvány átrajzolta az egyetemi városok bérlakáspiacát. Az online oktatás miatt eltűnő kereslet, a turisták elmaradásával és a széleskörű home office megjelenésével együtt, a bérleti díjak jelentős csökkenést hozta tavaly. Idén már élénkül a piac, de még mindig olcsóbban lehet lakást bérleni, mint a járvány előtt, különösen Budapesten. A felvételi ponthatárok kihirdetése után tovább növekedik a kereslet, ami a bérbeadókat hozza kedvezőbb helyzetbe. A bérlés és kollégiumi elhelyezés mellett azonban továbbra is opció a felvett hallgatók és családjuk számára a saját lakás vásárlása.

Öt év alatt megduplázódtak az árak

A lakásvásárlást fontolgatóknak kedvező, hogy míg az elmúlt években drasztikus áremelkedés jellemezte a hazai lakáspiacot, 2020 lényegesen kisebb drágulást hozott, különösen az eddig az árnövekedés motorjának számító fővárosban. Budapesten mindössze 2,85 százalékkal emelkedtek a medián fajlagos négyzetméterárak, sőt, az V. kerületben és a Palotanegyedben minimálisan még csökkentek is, míg Belső-Ferencvárosban, Külső-Erzsébetvárosban, Külső-Terézvárosban vagy Óbudán stagnáltak. Eközben Kelenföldön, Angyalföldön, a Corvin-negyedben, Újpesten és Újlakon legalább 9 százalékos volt az átlagos drágulás.

A Takarék Index elemzői megvizsgálták, hogy az elmúlt öt évben hogyan nőttek az árak az egyetemisták körében legnépszerűbb belvárosi területeken. Az olcsóbb városnegyedeket jellemezte a nagyobb áremelkedés: a Palotanegyedben, Külső-Erzsébetvárosban, Belső-Ferencvárosban és Külső-Terézvárosban átlagosan 125-140 százalékkal drágultak a lakások, míg például a belvárosban 94 százalékkal. Azonban még így is az V. kerületben kell a legtöbbet fizetni négyzetméterenként, 933 ezer forintot a 2020-as átlagos fajlagos árak alapján. 

A második legdrágábbnak a Corvin-negyed számít majdnem 900 ezer forintos árakkal, a harmadik Belső-Terézváros 855 ezerrel. 700 ezer forint fajlagos ár alatt lehetett lakást vásárolni a Palotanegyedben, Külső-Erzsébetvárosban, Zuglóban, és Óbudán, a távolság és népszerűség terén kis kompromisszumot kötve 600 ezer forintos négyzetméterár alatt pedig a József-Attila lakótelepen, a Magdolna-negyedben vagy Újpesten.

 

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

More details
Új gasztronómiai élményközpont épül Érden

Új gasztronómiai élményközpont épül Érden

More details
Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

Már lehet jelentkezni a Westend hackathonjára

More details
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

More details
A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője