2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő, életmód

Gyereknapi hétvége a Budapest Bábszínházban

2021-05-07 608

Május 29-én és 30-án gyereknap alkalmából megnyitja kapuit a Budapest Bábszínház: két különleges előadását, a Holle anyót és a 80 nap alatt a Föld körül című mesét is műsorra tűzi.

Szombaton délután 15 órakor a Holle anyót Kuthy Ágnes rendezésében nézhetik meg a gyerekek. Holle anyó világában a mostohatestvérek bejárják a jóság, a tisztelet, a szorgalom, a segítőkészség, egyben a felnőtté válás útját. Ki-ki a maga módján. Az előadás különlegessége, hogy a ritkábban használt marionett és pálcás bábtechnikát is alkalmazza.

Vasárnap délelőtt 10 óra 30 perckor Jules Verne ikonikus történetével, a 80 nap alatt a Föld körül című előadással folytatódik a gyereknapi hétvége. A fordulatokban gazdag történet Phileas Fogg úrról, az előkelő londoni Reform Club hóbortos tagjáról szól, aki arra vállalkozik, hogy fogadásból 80 nap alatt körbe utazza a Földet.

Mint Ellinger Edina igazgató a közleményben rámutat, a biztonság érdekében két paravános előadást választottak, mert a színészeknek csak ezzel a technikával van lehetőségük maszkban játszani.

A gyereknapi hétvégén 6 éves kortól mindenki számára kötelező a maszk.

Májusban továbbra is folytatódik a Bábfilmszínház: gyermek és felnőtt előadásokat tűz műsorra online a bábszínház. Május 7-én lesz látható az Apa lánya, 8-án a Rumcájsz, 14-én az Anima, 15-én a Nyúl Péter, 21-én az Esti Kornél, 22-én a 80 nap alatt a Föld körül, 28-án a Gengszter nagyi, 29-én pedig a Holle anyó.

(Forrás: divatmagazin.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője