2026. március 16., hétfő - Henrietta

Külföldi vásárok, kiállítások

Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

2023-05-26 1153

A világ vezető ipari szakkiállítása bebizonyította, hogy már elérhetők a versenyképes és egyben klímasemleges ipari technológiák. A következő lépés az összes rendelkezésre álló megoldás következetes felhasználása lehet. A 2023-as Hannover Messe fő témái a mesterséges intelligencia, a zöld hidrogén, az energiagazdálkodás, a hálózatosított és intelligens termelés, valamint az új Manufacturing-X adat-ökoszisztéma voltak.

Optimista hangulat uralkodott a Hannover Messe pavilonjaiban, ahol több mint 4 000 kiállító mutatta be megoldásait 130 000 látogató számára, 43 százalékos nemzetköziség mellett. Egyértelművé vált, hogy a klímavédelemhez az iparnak a CO2-semleges termelést lehetővé tevő technológiákat kell szállítania. A klímasemleges gyártás technológiai megoldásai már rendelkezésre állnak, ahhoz azonban, hogy az ipar versenyképességét hosszú távon biztosítsuk, a bürokratikus akadályokat fel kell számolni, és transznacionális együttműködési megállapodásokat kell kötni.

A kovid előtti évekkel összehasonlítva némileg zsugorodott a vásár, de a nagy német világcégek hatalmas standjai nem mentek össze, és a növekvő nemzetköziséget az is jelzi, hogy rengeteg ázsiai kiállító mérettette meg magát Hannoverben. A mikrovállalkozások kétszer is meggondolták, hogy kiállítsanak-e egy ilyen prémium szakvásáron, mert nemcsak a négyzetméterárak lettek borsosak, hanem a logisztika, a szállás stb. szintén megdrágultak. „Rögtön szemet szúrt, hogy a klasszikus fém, műanyag és gumi alkatrészek gyártói, beszállítói kisebb számban állítottak ki Hannoverben, és a helyüket a digitális megoldások fejlesztői vették át – jelentette ki Wolf Erik, a hannoveri kiállításokat képviselő Increst Communication Kft. ügyvezető igazgatója. – Ez az általános magyar iparszerkezetnek nem feltétlenül kedvez, de a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség által szervezett magyar közösségi stand kiállítói összetétele nagyon is megfelelt annak a digitalizációs tematikájú csarnoknak, ahol helyet kaptunk. A három önálló magyar kiállító sem panaszkodott az eredményekre.”

A teljes cikk: Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője