2026. július 1., szerda - Annamária

Konferenciák, képzések

Floww Day, 2023. november 15.

2023-11-07 1391

Ha az ügyfél áll a középpontban, a cégek is versenyelőnybe kerülnekElső alkalom a Floww Day történetében, hogy kifejezetten a KKV szektor számára szabták az ügyfélélmény napot, ahol arról szólnak majd az előadások, hogy a vállalkozások hogyan tudnak valós versenyelőnyre szert tenni azáltal, hogy ügyfélfókuszú stratégiát folytatnak. A rendezvényen egy világszerte ismert mentalista mutatja be a pozitív hatásgyakorlás eszközeit, de előkerül az AI is, amelynek segítségével személyesebbé tehetjük az ügyfélkiszolgálást.

A nap során a résztvevők a téma szakértőitől ismerhetik meg a legújabb trendeket, az ügyfélélményhez vezető gyakorlati lépéseket.

„Az ügyfélélmény nem más, mint az ügyfeleink és a márkánk közötti összes ismert, és ismeretlen interakció érzelmi lenyomata, emléke, ami valamilyen hatást kelt a vásárlóban. Akár tudatosan foglalkozunk vele, akár nem, az, hogy milyen hatást váltunk ki, meghatározza ügyfeleink elégedettségét, márkánkkal szembeni viselkedését, és ezáltal végső soron a profitunkat.” - fejtette ki Tarsoly Norbert üzletfejlesztési stratéga.

„Éppen ezért az ügyfelek megtartásának és a maradandó vásárlói élmény kialakításának elengedhetetlen része a pozitív hatásgyakorlás, ami a mi művészetünk alapja is. – emelte ki Holcz Gábor, többszörös magyar és nemzetközi nagydíjas bűvész, mentalista. – A színpadon közösen megmutatjuk, hogy melyek a pozitív hatásgyakorlás azon eszközei, amelyek segítségével az első számú opcióvá léphetünk elő az ügyfeleink fejében”

Friss kutatási eredményekkel és ügyféléletút tervezési gyakorlatokkal várják a résztvevőket

Klenovszki János szociológus, az NRC Market Research Ltd. ügyvezető tulajdonosa a Floow Dayen fogja először bemutatni egy friss kutatás eredményeit a vásárlói élménnyel kapcsolatban. Mi alapján döntenek a vásárlók? Hogyan választanak? Miért váltanak szolgáltatót? Ez is kiderül a legfrissebb kutatásokból.„Az ügyfeleknek a vállalattal, márkával való tapasztalatai és élményei az első találkozástól, a vásárláson át az „elválásig” tartanak. Nem elég az értékesítés pillanatában kiemelkedő élményt nyújtani” – nyújtott egy kis ízelítőt előadásából Káli György service designer, a Humanize.studio társalapítója, akinek segítségével bepillantást nyerhetünk az ügyféléletút tervezés gyakorlatába.

A pozitív ügyfélértékelések és az AI is szerepet kap a konferencián

Az online vásárlók 88%-a megnézi a termékkel, márkával kapcsolatos véleményeket a vásárlás előtt. 67%-uk már 1-3 negatív vélemény elolvasása után elriad, és inkább átnézi a konkurencia kínálatát is. Éppen ezért Duchai Márta értékelésspecialista, az ÉrtékelésTUNING alapítója az ügyfélértékelések jelentőségét feszegeti majd. Célja abban segíteni a vállalkozásokat, hogy minél több pozitív értékelést gyűjtsenek be mind a cégükkel, mind a márkájukkal kapcsolatban.

„Az AI ma már megkerülhetetlen tényező nemcsak a marketingben és értékesítésben, de a professzionális ügyfélkiszolgálásban is” – mutat rá előadásában Horváth-Takács Mónika AI-szakértő, hatékonyságnövelési specialista, aki azt is megmutatja, hogyan tehetjük személyesebbé az ügyfél kiszolgálást, és ezáltal teremthetünk maradandóbb élményt az ügyfeleknek extra erőforrás nélkül.A Business Flow 8 rendszeres eseményein az üzleti élet legkiválóbb és legmeghatározóbb előadói osztják meg tudásukat a résztvevőkkel.


„Azoknak teremt komoly értéket a november 15-i Floow Day, akik felismerték, hogy a vállalkozásuk stabilizálásához és a versenyelőny megteremtéséhez a valódi értékteremtésen és emelt szintű ügyfélkiszolgáláson keresztül vezet az út” – tette hozzá Tarsoly Norbert.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője