2026. július 2., csütörtök - Ottó

Konferenciák, képzések

„Tranzakció vs. Transzformáció a vezetésben” - Online előadás, IDŐPONTVÁLTOZÁS 2021. március 3.

2021-01-14 1147

Volt már olyan megbeszélésen vagy projektértekezleten, ahol szinte kívülállóként kezelték, vagy csak illendőségből ülte végig a vezető „monológját”? Ezen alkalmak egyikén sem kérdezték meg a véleményét, nem voltak kíváncsiak az Ön vagy mások meglátásaira? A jelen kor vezetőitől mást várunk el, ami szemléletváltást követel meg. Milyen a 21. századi vezető? Feltette már Ön magának ezt a kérdést?

Sokszor lehet hallani a „transzformáció” kifejezést különböző összefüggésekben. A mai kor kihívásainak csak az a vezető képes megfelelni, aki elfogadja a transzformációt! Miben nyilvánul ez meg?

Vannak alapelvárások, de érdemes a kérdéssel úgy is foglalkozni: miben kell Önnek változnia, hogy olyan vezető legyen, aki a kollégáival együtt jobb eredményeket ér el, illetve kíváncsi és együttműködő?

James MacGregor Burns szerint „vezetők és követők egymás felé haladnak, hogy magasabb szintű erkölcsi és motivációs szintre lépjenek”.  Ma is használunk két kifejezést, ami alatt vezetőt értünk – manager, leader –, de nagy a különbség a kettő között.

Ezen az eseményen a „leaderré” válásról, a leaderként való viselkedésről és a csapatban elfoglalható helyéről osztunk meg gondolatokat, ötleteket. A képzés célja, hogy gondolatokat ébresszünk, és olyan kapaszkodókat adjunk, amelyek a továbbiakban a fejlődéshez és ahhoz szükségesek, hogy jó vezetők legyünk.


Miről hallanak a képzésen:

■ Mi a különbség a manager és a leader között?
■ Hogyan váljunk „leaderré”?
■ Ki a tranzakciós és ki a transzformációs vezető?
■ Milyen képességek, készségek teszik vonzóvá a vezetőt?
■ Emocionális vagy racionális döntések sorozata vezet jobb eredményekhez?
■ Mitől lesz egy vezető sikeres? Csapatjátékos vagy magányos farkas?
■ A változásokhoz való alkalmazkodás a napi munkában milyen kihívásokat támaszt a vezetővel szemben?

Kiknek ajánljuk az online előadást?
- vezetőknek/menedzsereknek
- csoportvezetőknek, csapatvezetőknek, projektmenedzsereknek
- azoknak, akik a közeljövőben egy csapatot fognak irányítani

Mekkora méretű cégeknek ajánljuk a képzést?
A válaszért és előadónk gondolataiért tekintse meg az alábbi rövid videót!

Előadó: János Zsolt MAS, nemzetközi piacelemző, üzleti tanácsadó, coach, tréner, transzformáció-specialista.
Előadás időpontja: IDŐPONTVÁLTOZÁS 2021. március 3. (szerda), 9.00-12.00

Kedvezményes jegyárak
18 000 Ft + áfa helyett 14 900 Ft + áfa / fő a jegyár az ESEMÉNY MENEDZSER hírlevél olvasói részére. Az érvényesítéshez a regisztrációs felületen a Megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni az „Esemény Menedzser” kuponkódot! A kedvezmény egyéb engedményekkel nem vonható össze! Regisztráció >>
 
(Üzleti Hírszerzés)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője