2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Eseményfigyelő

Elmarad a jövő évi mohácsi busójárás

4924

A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson – közölte a Duna-parti város polgármestere.

Pávkovics Gábor közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.

Mint fogalmazott, "a mindenkori szereplőkért, résztvevőkért, s a mohácsi farsangi tradíciók után érdeklődő közönségért érzett felelősségtől áthatva" határozott úgy, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen.

Kitért rá: Mohács vezetése úgy ítéli meg, hogy egy ilyen, több tízezernyi résztvevőt vonzó tömegrendezvény igen komoly egészségügyi kockázatot jelentene mind a város lakosságára, mind az ide érkezőkre nézve, emellett a fertőzés esetleges, nagyobb arányú elterjedése beláthatatlan következményekkel járhat. Ilyen veszélyeknek kitenni emberek százait, ezreit pedig igen komoly felelőtlenség lenne - írta.

A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat.

Hozzátette: a város vezetése reméli, hogy a világjárványt belátható időn belül sikerül megfékezni, s a 2022. évi busójárás megrendezése elől már elhárulnak az akadályok.

Egyébként alig egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy több mint 850 millió forintos beruházással újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, valamint szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket Mohácson. A friss bejelentés szerint ezeket a fejlesztéseket legkorábban 2022-ben vehetik igénybe a turisták.

Kedvező időjárás esetén a busójárás az elmúlt években napi 50-60 ezer embert vonzott a városba.

Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője