2026. március 16., hétfő - Henrietta

Belföldi vásárok, kiállítások

16. alkalommal mutatkoznak be a jövő jazztehetségei a Müpában, 2023. január 18.

2023-01-18 526

2023. január 27. és 29. között ismét jelentkezik a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase. A korábbi évektől eltérően ezúttal a fiatal jazzcsapatok bemutatkozására is a Müpa Fesztivál Színházában kerül sor, ahol az esti nagykoncertek alkalmával olyan kiváló formációk lépnek színpadra, mint Barabás Lőrinc és Niklas Paschburg, a KRIZ és Jesús Molina, valamint a jazzbois és a Kaláka.

Január utolsó hétvégéjén ismét változatos dallamok és ritmusok pezsdítik fel a hangulatot a Müpában, a jövő reménybeli zenészei és már komoly eredményeket elért, nemzetközi kiválóságok váltják egymást a Fesztivál Színház színpadán. A 2008-ban útjára indított, azóta minden évben hatalmas sikerrel zajló Jazz Showcase célja, hogy támogassa a szárnyait bontogató jazzutánpótlást, minél több emberrel ismertesse és szerettesse meg ezt a sokszínű műfajt, illetve találkozási lehetőséget biztosítson a régi és újdonsült jazzrajongók számára. A házigazda ismét a műfaj egyik legavatottabb ismerője, a rádiós műsorvezetőként, napjainkban pedig már zenés ismeretterjesztő videókat alkotó TikTok-hírességként is ismert Jazzkovács László lesz.

Mindhárom nap délutánján 16.30-tól, majd 18 órától egy-egy pályakezdő, de máris kiérlelt produkcióval érkező zenekar mutatja meg ingyenes koncertek keretében, hol tart most a világsiker felé vezető úton. Pénteken az 1930-as, '40-es, '50-es évek swing- és bebopslágereit saját hangszerelésben játszó Nagy Noémi Quartet és a Junior Prima díjas Egri János Jr. Trio Johnology nevű zenekara, szombaton a modális jazzben utazó, saját szerzeményekkel érkező Symbiosis 5 és a jazz, a soul, a neosoul, az R&B, a pop, a hiphop, a trap és más progresszív műfajok elemeit vegyítő Ineffable, míg vasárnap a „szomorgazmikus melanko-stenk jazz-popot” ütős groove-okkal felpörgető Sárközi Dina Quintet, valamint a jazzt könnyűzenével és klasszikus elemekkel ötvöző Varga Balázs / Expression mutatkozik be. A koncerteket a közönség nem csupán a helyszínen, de a Müpa Facebook- és Youtube-csatornáján is követheti majd, és ahogyan azt a nézők már megszokhatták, szavazólapokon vagy a mupa.hu weboldalon ismét szavazhatnak is az általuk legjobbnak ítélt zenekarra. A produkciókat természetesen a nemzetközi zsűri is figyelemmel kíséri, az eseménysorozatot követően pedig kiválasztja a szakmai díjazottat, míg a jelen lévő fesztiválszervezők és klubvezetők különdíjakkal jutalmazhatják az általuk legkiemelkedőbbnek ítélt zenekarokat. A Jazz Showcase esti, ugyancsak online is követhető koncertjein nemzetközi szinten jegyzett muzsikusok kizárólag erre az alkalomra összeálló formációi várják a közönséget: pénteken az utóbbi években live actjeiről ismert trombitás, Barabás Lőrinc a német multiinstrumentalistával, Niklas Paschburggal zenél, szombaton Csapó Krisztián szólóprojektje, a KRIZ a kolumbiai zongoristát, Jesús Molinát látja vendégül, vasárnap pedig a fúziós jazz-hiphop trió, a jazzbois játszik az örökifjú Kaláka együttessel.

További információk és a Jazz Showcase részletes programja:

https://mupa.hu/programok/jazz-showcase-2023

Szavazás (január 27-én 16 órától 29-én 19.30-ig):

https://mupa.hu/szavazas  

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

More details
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük

More details
QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

QA menedzsment mint stabilitási tényező az IT-projektekben

More details
Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

Itt az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata

More details
Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

Számla nélkül azonnal elveszhet a garancia az ablakcserénél

More details
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok

More details
Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

Milyen humanoid robotot küldtek Ukrajnába?

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője