2025. szeptember 12., péntek - Mária

Archívum

2015-ös szintre ugrottak vissza az albérletárak

2020-04-15 320

A koronavírus-járvány hatásai április elején már egyértelműen érezhetővé váltak a magyarországi ingatlanpiacon is. A kereslet kicsi, az ingatlan sok, a bérbeadók kezdenek egymás alá kínálni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint 35-50 százalékkal estek rövid idő alatt az árak a lakóingatlanok és üzleti ingatlanok piacán egyaránt.

Magyarországon bő egy hónappal ezelőtt jelent meg az új kínai koronavírus, ennek következtében a turizmus gyakorlatilag megszűnt létezni, rengetegen elveszítették állásukat, sokan vidékre költöztek, a korábbi tízezer Airbnb-s lakás egy részéből pedig albérlet lett, mert nincs kinek rövidtávra kiadni azokat. A megváltozott körülmények és trendek pedig áresést is hoztak magukkal.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa a piac alakulásával kapcsolatban arról beszélt, mivel kicsi a kereslet, de sok az ingatlan, a bérbeadók egymást licitálják már alul, aminek következtében a 2015-ös szintre ugrottak vissza az albérletárak Budapesten.

„A már megkötött szerződésekből sokat felmondanak, de jellemző a megegyezés is a tulajdonosok és a bérlők között. Különböző konstrukciókról hallottunk, azok a tulajdonosok, akiknek állandó és megbízható bérlőik vannak, igyekeznek megtartani őket, akár 1-2 hónapra szóló egyedi megállapodás alapján az albérleti díj felének elengedésével” – értékelt a szakember.

Közölte azt is, az év eleji tetőzés után márciusban már egyértelműen a koronavírus okozta válság első jelei domináltak a fővárosi albérletpiacon. Mint mondta, arra számítanak, hogy idén nyár végéig a mostanihoz hasonló marad a lakócélú albérletpiac, sőt, a bérleti díjak csökkenésének tényleges mértéke akár nagyobb is lehet.

Gadanecz Zoltán szerint egyelőre nem tömeges jelenség az üzlethelyiségek lakóingatlanná alakítása, de már több olyan ügyfélről is tudnak, aki ezen gondolkodik.

„A kialakult helyzetben országszerte azt tapasztaljuk, hogy szinte nullára csökkent az üzlethelyiségek iránti érdeklődés, míg a lakóingatlanokra még akadnak érdeklődők. Ebben a helyzetben az üzleti ingatlan tulajdonosoknak azt kell mérlegelniük, hogy milyen távon szeretnék lakóingatlanként hasznosítani a tulajdonukat, hiszen néhány hónapos távlatban nem feltétlen térül majd meg a befektetésük” – zárta szavait a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

(Forrás: GDN/ Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője