2026. április 27., hétfő - Zita

Archívum

Megkezdődött a kiskereskedelem konszolidációja

2020-04-08 409

Megkezdődött a kiskereskedelem konszolidációja, ezt támasztja alá, hogy március 23. és 29. között a hiper-, szupermarketekben és drogériákban az élelmiszerek és vegyi áruk forgalma 39 milliárd forintot tett ki, ami csupán 4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nielsen piackutató.

A kereslet mérséklődését jelzi az is, hogy a március 23-29. között elért forgalom, több mint 30 százalékkal elmarad az egy héttel korábbi teljesítményhez viszonyítva. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a vizsgált héten a vegyi áruk még mindig slágerterméknek számítanak, példaként a háztartási fertőtlenítőket és a vitaminokat említették, előbbiek forgalma megháromszorozódott, de utóbbiakból is két és félszer több fogyott az átlagnál az előző év azonos időszakához képest. A készletfelhalmozás eredményeként viszont azt tapasztalták, hogy bizonyos tartós élelmiszerek, mint a száraztészta és az étolaj forgalma konszolidálódik.

A trend azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány kezdetén tapasztalható pánikot és a készlethiány miatti félelmeket felváltotta a megfontolt bevásárlás. A forgalomingadozáshoz részlegesen hozzájárul az életkor szerinti sávos bevásárlási lehetőség március 27-i bevezetése, illetve, hogy egyes kereskedők szűkített nyitva tartással működnek.

A Nielsen piackutató online kereskedők árait monitorozó árfigyelési szolgáltatása alapján vizsgált, ezer terméket tartalmazó kosarában a felvásárlási roham előtti és a múlt hét árainak összevetése alapján megállapították, hogy a piacon különleges, számottevő árváltozás nem történt.


(Forrás: www.realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság

Error: No articles to display


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

More details
Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője